Bajnokok Ligája: A Fradi nyerte a szuperrangadót
Nyolc góllal verte a zöld-fehér gárda a Barcelonetát.
Fotó: FTC Vízilabda / archív
A Komjádi Uszodában rendezett találkozót előzetesen a szezon rangadójaként harangozták be, Nyéki Balázs együttese ugyanis mind a 27, a szintén százszázalékos rivális pedig 22 eddigi tétmérkőzését megnyerte a szezonban. Ezzel szemben a zöld-fehérek „lubickoltak” a medencében, szebbnél szebb gólokat szerezve ütötték ki a többek között spanyol válogatott klasszisokkal, valamint Vigvári Vincével és Burián Gergellyel felálló Barcelonetát. Az FTC a második fordulóban, február 26-án az olasz Savona otthonába látogat, a csoportból az első kettő jut a BL négyes döntőjébe.
Kiválóan kezdett a Ferencváros, a kapuban Vogel Soma az első hét lövést hárította – közte nem egy ziccert -, az olimpiai bronzérmes hálóőrnek pedig támadásban gólokkal mondtak köszönetet a társak, a harmadik találatot jegyző Vámos Márton Unai Aguierre feje fölött, „dühből” elképesztően látványos módon volt eredményes. Ritkán látható módon így a rivális vezetőedzője, Elvis Fatovic már az első negyed derekán időt kért (4-1).
A második negyedben továbbra is nagy volt a különbség a két csapat között, az FTC szebbnél szebb gólokat szerzett és könnyedén vízilabdázott, riválisa – amelyben Vigvári Vince szépségdíjas találattal iratkozott fel az eredményjelzőre – pedig helyenként már hitehagyottnak tűnt (10-5).
A spanyolok nem tudtak közelebb kerülni a Ferencvároshoz, Aguierre, a spanyolok világklasszis hálóőre Vigvári Vendel fej fölé eresztett bombája után (12-6) pedig a cserék közé úszott ki. A játékrész végén Fekete Gergő szerezte a meccs talán legszebb gólját, közeli találatát három hajszálpontos keresztpassz előzte meg (16-8).
A záró nyolc perc elején Dusan Mandic is feliratkozott a gólszerzők közé, a Ferencváros háromszoros olimpiai bajnok szerb játékosa végigvitte a labdát a medencében, majd bombázott védhetetlenül a hálóba. A hajrában Szakonyi Dániel is lehetőséget kapott a kapuban – rögtön védéssel mutatkozott be -, a vége 18-10 lett.
„Szerénynek kell maradni, mert gyorsan tud jönni egy pofon. A vízben kemény meccs volt, sokat dolgoztak a játékosok, akikre büszke vagyok, hiszen januárban nagyon kemény munkát kellett elvégezniük, köszönöm nekik ezt az élményt” – nyilatkozta az M4 Sportnak Nyéki Balázs.
„Készültünk olyan taktikai elemekkel, amikkel azt gondoltam, hogy jobbak lehetünk, ez ma ült nálunk” – fogalmazott a szakember, aki szerint ez az élmény jó népszerűsítése volt a sportágnak.
Hozzátette: nem állhatnak le a munkával, hiszen messze még a sorozat vége, ahol a riválisok is jobbak lesznek még.
Férfi Bajnokok Ligája, negyeddöntős kör, 1. forduló (B-csoport):
FTC – Barceloneta 18-10 (4-1, 6-4, 6-3, 2-2)
Gólszerzők: Di Somma 4, Vigvári Vendel 3, Vámos 2, Argyropulosz 2, Fekete 2, Mandcs 1, Manhercz 1, Nagy Ádám 1, Német 1, Jansik Sz. 1 ill. Sanahuja 4, Vigvári Vince 2, Burián 1, Bustos 1, Tahull 1, Biel 1
A csoport másik meccsén:
Nagyvárad – Savona 11-17 (2-1, 4-7, 2-5, 3-4)
Gólszerzők: Gusarov 4, Belényesi 3, Gheorghe 1, VAncsik 1, Czenk 1, Velkics 1 ill. Damonte 4, Rizzo 3, Merkulov 3, Bruni 2, Erdélyi 2, Patchaliev 1, Occhione 1, Rocchi 1
Tegnap játszották (A-csoport):
február 4., kedd:
Jadran Split – Olympiakosz 11-12 (0-2, 4-4, 3-4, 4-2)
Gólszerzők: Cagalj 2, Marinics-Cragics 2, Butics 2, Zovics 2, Pejkovics 1, Banicsevics 1, Duzevics 1 ill. Geniduniasz 5, Papanastasiou 4, Funtulisz 1, Zalánki 1 Nikolaidisz 1
Novi Beográd – Marseille 15-14 (2-3, 4-3, 5-2, 4-6)
Gólszerzők: Vlachopulosz 4, Martinovics 3, Csuk 3, Radovics 2Lukics 1 ill. Prlainovics 5, Crousillat 3, Bouet 3, Velotto 1, Bodegas 1, T. Vernoux 1
(MTI-vizipolo.hu)