2015 május 23.

Bajnok az UVSE-Centrál – vélemények a döntő után 1.

A finálé ötödik meccsén hazai pályán nyert az UVSE a Szentes ellen, és ünnepelhetett. Honlapunk a női bajnoki döntő főszereplőit szólaltatta meg.Bujka Barbara; Hertzka Orsolya

Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Tóth László, a Szentes vezetőedzője: Nem találtuk el a kapujukat a harmadik negyedtől. Ilyen a sport. Nagyon jó egy hónapunk volt itt a rájátszásban. Az utolsó negyedik gyakorlatilag esélyünk volt a címvédésre. Büszke vagyok a csapatomra, erre a fantasztikus szentesi közönségre, aki elkísért mindehová minket, parádés hangulatot varázsoltak ebben az uszodában. Végre, teszem hozzá, hogy női vízilabdában is szurkolnak a csapatoknak. Úgy gondolom, hogy minden igény ki lett elégítve. Most másodikok lettünk, de holnaptól már nem fogunk ezen bánkódni.

Szücs Gabriella, az UVSE játékosa: Nagyon nagy boldogságot érzek, és nagyon örülök, hogy így alakult. Az ötmeccsnek is megvan az előnye. Az utolsó találkozón tényleg mindenki belad apait-anyait és minden kijön. Úgyhogy ebből a szempontból mondhatjuk, hogy jól sült el. Sajnáljuk, hogy a BL-ben nem sikerült érmet szerezni, hiszen úgy mentünk oda, mindenképpen szeretnénk. Ezt leszámítva maximálisan elégedettek lehetünk lehetünk, hiszen olyan játékot mutattunk gyakorlatilag majdnem végig a bajnokságban, amire lehet alapozni.

Gangl Edina, az UVSE kapusa, akit a mérkőzés legjobbjának választottak: Hullámzó volt a játék, de bízhattunk lelkes szurkolóink buzdításában. A döntő mind az öt mérkőzése másként alakult, szerencsére az utolsót mi tudtuk behúzni. Ma az első negyedet leszámítva nagyon magabiztos védekezést mutatott be a csapat, és ez volt az alapja annak, hogy elöl is eredményesek tudjunk lenni. A blokkok működtek, egy idő után minden összeállt.

Győri Eszter, a Szentes játékosa: Valójában nem tudom, hogy mi történt, otthon minden bejött, talán túlságosan is… Jól kezdtünk, 5-4-re még mi vezettünk, aztán nem tudtunk gólt lőni. Teljesen leblokkoltunk, olyan gólokat kaptunk, amit már előtte megbeszéltünk, hogy nem szabad kapnunk. Nekem ez volt az utolsó meccsem, az volt a cél, hogy arannyal búcsúzzam. Ez nem sikerült, mindennek megvan a maga oka. Nyáron junior világbajnokság van, Petrovics Mátyás vezetőedző munkáját segítem. Ősztől pedig Tóth László mellett fogok segédkezni.

EMLÉKEZTETŐ

UVSE-Centrál – Hungerit Szentes 10-7 (3-4, 3-1, 2-0, 2-2)

Hajós Alfréd-uszoda, fedett, 800 néző

Vezeti: dr. Molnár T., Németh A.

UVSE: Gangl – Kisteleki H. 4, Szücs 1, Sikter 1, Keszthelyi, Tóth I. 1, Csabai 2. Csere: Korényi, Kövesdi, Azumah, Kuna 1

Vezetőedző: Áts Bertalan

Szentes: Bolonyai – Hevesi, Van der Sloot 1, Miskolczi 1, Bujka 2, Kövér-Kiss 1, Pengő. Csere: Győri, Rácz, Kádár 1, Gémes, Pócsi 1.

Vezetőedző: Tóth László

Gól/büntető: 0/0 ill. 1/0

Kipontozódott: Korényi (21. p)

A párharc végeredménye: 3-2 az UVSE-Centrál javára

Gy. Zs., Sz. B.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek