2015 április 08.

Bajban a KSI

Fejős Róbert, az együttes fiatal, kiváló centere bokatörést szenvedett, ez pedig nagyban ronthatja a KSI esélyeit a kiesés elkerüléséért vívott harcban. DSCN0525

Centere (kék sapkában , középen 6-ossal) nélkül vág neki a kiesés elkerülésért vívott harcnak a KSI (Fotó: Vizipolo.hu)

A KSI szombaton délelőtt az UVSE ellen kezdi meg a rájátszást a margitszigeti Széchy Tamás uszodában. A sportiskolások remekül szerepeltek az alapszakasz során, több nagyszerű győzelmet is arattak, elkapták többek között a Honvédot. Az együttes centere, Fejős Róbert kiválóan teljesített az alapszakasz során, 31 gólt dobott, a kapott értékelések alapján az első tízben végzett a bajnokságban, a válogatott Hárai Balázs és az egyik legjobb nálunk játszó légiós, Sztefan Mitrovics között. Éppen ezért az, hogy a KSI-nek kényszerűen nélkülöznie kell, aggodalomra ad okot.

– A Szeged ellen, az alapszakasz utolsó fordulójában Fejős nélkül álltak ki – érdeklődött honlapunk a KSI-nél.

– Sajnos a centerünk eltörte a bokáját – erősítette meg a szomorú hírt a vizipolo.hu-nak Horváth János, az együttes vezetőedzője. – Egy hete hétfőn történt, kedden pedig meg is operálták, lemezekkel megerősítették a sérült testrészt. Fejős szezonjának vége.

– Hogyan tudják pótolni a centerüket?

– Sehogy. Drasztikusan csökkentek az esélyeink. De természetesen nem adjuk fel.

 

E.On férfi vízilabda Ob I., rájátszás a 11-14. helyért

Április 11 (szombat), 11 óra:

KSI SE – UVSE Hunguest Hotels

A párharc két győzelemig tart. A továbbjutó a 11. helyért meccselhet a Voldor Szentes – PVSK Mecsek Füszért párosítás győztesével. A párharc vesztese a kiesés elkerüléséért vív tovább.

Gy. Zs.

 



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek