2014 november 04.

Az olaszok klasszisa kihagyhatja a franciák elleni világliga meccset

Az olasz válogatott gőzerővel készül a franciák elleni világliga mérkőzésre. Az egyik edzésen azonban a csapat “motorja”, a magyar felmenőkkel rendelkező Alex Giorgetti vállsérülést szenvedett, így kérdésessé vált a játéka a gallok ellen…

Alex Giorgetti

A “Settebello” Soriban készül a november 17-én esedékes franciák elleni világliga nyitótalálkozójukra. Az egyik edzésen, – ahogy a wpdworld írja – Alex Giorgetti megsérült, a vállát fájlalta a magyar felmenőkkel rendelkező klasszis. Az első vizsgálatok eredményeire szerdáig várni kell, így két napot is ki kell hagynia az edzésekből.

A csapatnak nagyon fájó lenne a játékos elvesztése, hiszen pár év alatt a válogatott húzóemberévé vált, és több olasz portál is ódákat zengett róla egy-egy meccs után. Ráadásul a csapatra ráférne egy jó kezdés, majd egy szuperdöntő a vl-sorozatban, hiszen tavaly, és tavaly előtt is elvérzett a gárda a csoportmeccseken. A gárda egyébként nehéz gruppettóba került, hiszen Montenegró és Horvátország is ezt az ötöst alkotja a törökökkel és a franciákkal egyetemben.

Az olasz válogatott franciák ellen készülő kerete:

Lorenzo Bruni, Marco Del Lungo, Alessandro Nora, Nicholas Presciutti (Brescia); Giacomo Bini (Bpm Sport Management); Fabio Baraldi, Umberto Esposito,  Alessandro Velotto (Canottieri Napoli); Vincenzo Dolce, Valentino Gallo, Vincenzo Renzuto Iodice (Posillipo); Luca Damonte (Carisa Savona); Stefano Luongo (Carpisa Yamamay Acquachiara); Tommaso Busilacchi (Como); Francesco Coppoli (Florentia); Lorenzo Vespa (Lazi); Matteo Aicardi, Francesco Di Fulvio, Niccolò Figari, Pietro Figlioli, Andrea Fondelli, Massimo Giacoppo, Alex Giorgetti, Stefano Tempesti (Pro Recco).



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek