2018 május 16.

Az Egeré a bronzérem, megvan a kieső az Ob I-ből

A hevesiek behúzták a harmadik helyet az OSC előtt. Az újonc Szombathely a 13. helyen zárt, még megvan, melyik csapat búcsúzott a férfi Ob I-től. eger2017Lenartmarton

Fotó: egrivízilabda.hu

Mint beszámoltunk róla, a Fradi már 2-0-ra vezet a döntőben a Szolnok ellen.

Ami a további párosítások eredményeit illeti, a bronzérem eldőlt, hiszen az Eger idegenben is győzni tudott az OSC ellen. A hevesi együttes az utolsó negyed előtt már 9-3-ra ment, innen szépített az újbudai gárda 9-7-re. Dabrowski Norbert együttese így jövőre is indulhat a Bajnokok Ligájában, az OSC pedig az Euro Kupában.

Az 5. helyért menő párharcban a Miskolc egyenlíteni tudott, így a Szőnyi úton a hétvégén mindent eldöntő párharcra kerül sor, mint ahogy a Szentes is győzött a Vasas ellen, így a 11. helyért még egy meccset rendeznek majd.

Eldőlt azonban a 7. hely sorsa, a Honvéd a Debrecen vendégeként is nyert. A Szombathely újonc létére a 13. helyen végzett, még a Szeged kiesett, így az UVSE játszhat a bentmaradásért.

A férfi Ob I rájátszásnak szerdai eredményei: 

Szolnoki Dózsa – FTC-PQS Waterpolo 9-14 (2-4, 3-4, 1-3, 3-3)
Gólszerzők: Younger 3, Csuk 2, Zalánki 1, Gocics 1, Aleksics 1, Prlainovic 1 ill. Varga Dénes 4, Jaksics 3, Vámos 2, S. Mitrovic 2, Nikics 2, Madaras 1

Bronzmérkőzés:
A-HID OSC ÚJBUDA-ZF-Eger 7-9 (1-3, 1-4, 1-2, 4-0) (a párharc végeredménye: 2-0 az Eger javára)
Gólszerzők: Brguljan 2, Kovács G. 1, Burián 1, Salamon 1, Tóth 1, Ubovics 1 ill. S. Rasovics 4, Kovács G. 2, Hárai 1, Hosnyánszky 1, Vlachopoulos 1

5. helyért:
PannErgy-MVLC-BVSC-Zugló 12-10 (4-3, 3-2, 3-3, 2-2)  (a párharc állása: 1-1)
Gólszerzők: Nagy Á. 5, Milicic 2, Bowen 2, Berta 1, Jakab 1, Vadovics 1 ill. Létay 3, Mészáros 2, Ambrus 1, Csapó 1, Czigány 1, Török 1, Pásztor 1

7. helyért:
Debrecen-Racionet Honvéd 12-13 (3-4, 4-2, 3-4, 2-3) (a párharc állása: 2-0 a Honvéd javára)
Gólszerzők: Boros 5, Vidovics 2, Szőke 1, Kállay 1, Fekete 1, Smitula 1, Durik 1 ill. Szivós 3, Gyárfás 3, Kiss B. 2, Simon R. 2, Illés 2, Irmes P.

11. helyért:
Metalcom Szentes-VasasPlaket 11-3 (2-0, 1-1, 4-1, 4-1) (az állás: 1-1)
Gólszerzők: Nagy M. 2, Pellei K 2, Takács 1, Hegedűs 1, Pellei 1, Kiss K. 1, Somogyi 1, Vörös 1, Tóth 1 ill. Bencz 1, Marnitz 1, Simon 1(1-0-ra vezet a Vasas)

13. helyért:
Tatabánya-AVUS 11-14 (1-2, 2-4, 4-4, 4-4) (a párharc végeredménye: 2-0 a Szombathely javára)
Gólszerzők: Kolozsi 5, Kolarik 2, Kalanovics 1, Szentesi Á. 1, Fazekas 1, Katonás 1 ill. Kiss Cs. 4, Garancsy 3, Takács 2, Basara 2, Polovic 1, Ekler B. 1, Sági 1

15. helyért:
ContiTech Szeged-UVSE 6-13 (0-3, 3-2, 2-6, 1-2) (a párharc végeredménye: 2-0 az UVSE javára)
Gólszerzők: Lakatos 2, Szilvasán 1, Korbán 1, Irmes M. 1, Börcsök 1 ill. Vogel S. 2, Keresztúri 2, Knézy 2, Korbács 2, Dala 2, Tóth 1, Korényi 1, Vigvári 1

Május 19., szombat, 9. helyért:
Kaposvár-Pécs (1-0-ra vezet a Pécs)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek