2018 május 20.

Átigazolás: erősített az Eger

A Honvédból csábított el egykori U18-as vb ezüstérmes balkezes játékost a hevesi klub. 

gyarfastamas201801

Lassan, de biztosan alakul az Eger következő szezonbeli kerete. A hevesi klub a 11 játékos – Decker Ádám, Hosnyánszky Norbert, Sztrahinja Rasovics, Angelosz Vlahopulosz, Marko Avramovics, Valics Bence, Biros Barnabás, Csiszár Boldizsár, Kürti Dominik, Magyar Márton, és Sánta Dániel – mellé még eg érkezőt jelentett be.

A klub hivatalos honlapján számolt be arról, hogy Gyárfás Tamással sikerült megállapodniuk.

Pontosan a dátumra nem emlékszem, hogy mikor hívott fel Dabrowski Norbi, de nagyon tetszett az ajánlata, meg maga a hely is, hiszen az egri vízilabda mindig is az egyik bölcsője volt ennek a sportágnak – mondta a új játékos az egrivizilabda.hu-nak. Hozzátéve, tehát, amikor megkeresett, nem sokat gondolkoztam ezen. Megbeszéltük ugyan a családdal, a párommal, mert volt más ajánlatom is, de nem sokat haboztam, gyorsan igent mondtam. Már nagyon várom, hogy elkezdjük a közös munkát, mert azt gondolom, hogy ez egy nagyon komoly előrelépés lehet nekem, pláne, hogy ez lesz az első olyan szezonom, amikor klub szinten nemzetközi kupában szerepelhetek. Illetve várom, hogy egy fiatal, dinamikus csapattal, Norbival új dolgokat tanulhassak meg – fejezte be Gyárfás Tamás.

A 23 éves pólós az U18-as válogatottal 2012-ben a vb ezüstöt nyert, egy évvel később az U20-as csapattal a szombathelyi világbajnokságon 4. lett, még tavaly az Univerziádé válogatottban is szerepelt.

Fotó: Honvéd Sport Egyesület



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek