2017 július 24.

Átadták a felújított margitszigeti Casinót

Átadták hétfőn a margitszigeti Casino felújított épületét, amely a 17. vizes világbajnokság alatt a szervezők egyik otthonául szolgál.

Budapest, 2017. július 24. Bálterem a margitszigeti Casino felújított épületében az avatás napján, 2017. július 24-én. Az épületet a 17. vizes világbajnokság alatt a szervezõk használják. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Budapest, 2017. július 24.
Bálterem a margitszigeti Casino felújított épületében az avatás napján, 2017. július 24-én. Az épületet a 17. vizes világbajnokság alatt a szervezõk használják.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Az ünnepség előtti sajtótájékoztatón Szántó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az Ybl Miklós tervei alapján épített Casino – korábbi nevén Holdudvar – épülete teljes rekonstrukción esett át.
Szántó Éva felidézte a Casino történetét, s hangsúlyozta, az átépítés a vb kapcsán megvalósuló tartós fejlesztések sorában kapott helyet.

“A világbajnokság tizenegyedik napján járunk, s eddig közel 180 ezer néző látta a sporteseményeket. Eddig sikeresen teljesítettük a vállalt házigazdai szerepet” – szögezte le. Kiemelte, vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök munkaebéden látta vendégül Thomas Bachot, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökét, aki elismerését fejezte ki a vb rendezésének magas színvonaláért.

Budapest, 2017. július 24. Elektromos töltõállomás a margitszigeti Casino felújított épületénél az avatás napján, 2017. július 24-én. Az épületet a 17. vizes világbajnokság alatt a szervezõk használják. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Budapest, 2017. július 24.
Elektromos töltõállomás a margitszigeti Casino felújított épületénél az avatás napján, 2017. július 24-én. Az épületet a 17. vizes világbajnokság alatt a szervezõk használják.
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes hangsúlyozta, a felújítás méltó módon valósult meg az épület történetéhez, s remek példa arra, a főváros hogyan bánik műemléki épületeivel.

“Nagyon szépen és eredményesen készült el ez a beruházás. Permanens értéket képvisel a Casino, amelynek átépítése beleillik a fővárosi önkormányzat négy évvel ezelőtt elfogadott programjába. A jövőben is ugyanilyen lendülettel, jó gazdaként kívánunk a Margitszigettel bánni.” – fogalmazott.

Kifejtette, szeretnék, hogy a Magyarországra látogató szurkolók többet kapjanak a vizes vb és a masters vb közel egy hónapja alatt, mint amire számítottak, s elégedetten távozzanak.

A sajtótájékoztatón elhangzott, a budapesti vizes világbajnokság alatt a szervezők adminisztrációs részlegének ad otthont az épület, amely ezt követően alkalmas lesz konferenciák, esküvők megrendezésére.

(MTI-vizipolo.hu)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek