2014 december 16.

Alpok Adria: Sztárokban nem volt hiány

Sztárparádé várta az úszás szerelmeseit a hétvégén megrendezett 12. Claudius Alpok Adria Kupán. A hazai úszósport legeredményesebb versenyzői közül Cseh László, Bernek Páter, Jakabos Zsuzsanna, Kapás Boglárka és Takács Krisztián is ellátogatott a szombathelyi Fedett Uszodába, közülük hárman egyenesen a dohai világbajnokságról.

szombathely

A két napos viadalon mintegy négyszáz versenyző állt rajthoz, hogy összemérje tudását a hazai úszósport legnagyobb alakjaival. A nemzetközi bajnokság megnyitó ünnepségén Puskás Tivadar tartott beszédet. A polgármester örömét fejezte ki, hiszen a szombathelyi verseny még soha sem volt ilyen magas színvonalú. A több száz sportoló között olimpikonok, világ- és Európa-bajnokok is vízbe csobbantak. Hatalmas élmény volt ez a fiatal tehetségek számára, akik együtt versenyezhettek a világklasszis sportolókkal.

Olimpiai ezüst- és bronzérmes úszónk, Cseh László először járt Szombathelyen, és remekül érezte magát a viadalon. “Nagyon örültem annak, hogy jutott időm kicsit szétnézni a városban. Gyermekkoromban nem adatott meg nekem az, hogy eljussak az ország különböző településeire, de szerencsére most, felnőttként mindent be tudok pótolni. Itt mindenki jókedvű, az uszodán pedig látszik, hogy régebben épült, de kulturált. És ami a legfontosabb, hogy sok gyerek van itt.”

Laci, aki épp túl van egy edzőváltáson a gyerekek motiválásának fontosságáról is beszélt. “A 12–15 éves kor a legkritikusabb, a gyerekeket leginkább ekkor kell motiválni, hogy továbbra is ússzanak. Nem kell feltétlenül nagy, sok pénzbe kerülő dolgokra gondolni, már az is motivációs tényező, ha látják, hogy az uszodában jó a csapat, jók az edzések és a versenyek is jó hangulatban telnek. És nagyon fontos, hogy megtérüljön a befektetett munka, jöjjenek az eredmények. A Jövő bajnokai program hatására egyre több gyerek kap kedvet az úszáshoz, ami jelentősen megnöveli azt a létszámot, amiből meríteni lehet. De az is lényeges, hogy milyen szakemberek keze alá kerülnek a gyerekek. Szerencsére a hazai szakembergárda jelentősen fejlődött az elmúlt években. Biztos vagyok abban, hogy jó úton járunk.”

Jakabos Zsuzsanna épp a vizsgaidőszak közepén tart, mégis szakított időt a szombathelyi viadalra. “Tényleg fáradt vagyok. Egész héten edzettem, tegnap vizsgáztam, éjszaka alig aludtam, és most a hétvégi pihenő helyett sok számban indulok. De nem dőlhetek hátra, fáradtság ide vagy oda, tudom, mi a feladatom. Fontosnak tartom, hogy elvégezzem az egyetemet. Levelező szakra járok, a sport miatt lassan megy, de meglesz. És azért is jó a tanulás, mert néha szükségem van arra, hogy ne csak az úszással foglalkozzam. Biztos, hogy idén a szokásosnál rövidebb lesz a karácsonyi pihenő, mert az egy évvel ezelőtti vállműtétem miatt sok időt ki kellett hagynom. Van mit pótolnom.”

Takács Krisztián nem először állt rajthoz a Fedett Uszodában, így nem csoda, hogy kissé nosztalgikusra vette a figurát. “Ajkán, Kis Gergőnél nemrég előkerült egy videokazetta, a felvétel körülbelül húsz éve készült egy versenyen, amelyet itt rendeztek a szombathelyi Fedett Uszodában. A 6-os rajtkőről ugrottam a vízbe. Örömmel látom, hogy ez a mostani verseny is éppen olyan jó hangulatú, mint amilyen az volt. Emlékszem, majdnem minden hétvégén versenyeztünk, ami folyamatos fejlődési lehetőséget jelentett, és nem utolsó sorban állandó visszajelzést, hogy egyre jobbak vagyunk.”

Kapás Boglárka leghőbb vágya, hogy egy napon olimpiai aranyérmet akasszanak a nyakába. Erről szól az egész élete, ám úgy véli, mentálisan még nem érett meg a feladatra. “Én még nem értem be. Érdekes dolog ez, mert egy 20–30 fős csoportban mindenki ugyanazt a fizikai felkészülési munkát végzi, mégis jó esetben csak 1–2 versenyző jut el nemzetközi versenyekre, és még kevesebben térnek haza éremmel.  A mentális felkészülés döntő. Én az olimpiai aranyéremre gondolok, amikor egy hideg téli kora reggelen a vízbe ugrom. Ez minden nehézségen átsegít. Hosszabb ideje nem volt senki az egyesületben, aki az enyémekhez hasonló eredményeket ért volna el. Ez megváltozott annak köszönhetően, hogy Bernek Péter hozzánk igazolt. Óriási lendületet adott, hogy ott van, és fordítva ugyanez a helyzet. Így egészen más lesz készülni a jövő nyári világbajnokságra, majd az olimpiára.”

 

Forrás: alon.hu

V. A.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek