2015 január 06.

Alessandro Bovo: A kisebb pályát helyeslem, de a kevesebb játékost nem

Olaszországban is beszédtéma a szabályváltoztatás a vízilabdában. Most Alessandro Bovo, egykori olimpiai, világ-, és Európa-bajnok szólalt meg ezügyben. A szakember véleménye egybecseng a hazánkban oly régóta hangoztatott meglátásokkal.

alessandro Bovo

Alesaandro Bovo a szabályváltozás mellett kiáll! (Fotó: bresciaoggi.it)

Alessandro Bovo játékosként 303 alkalommal szerepelt az olasz válogatottban (1991 és 1998 között). Ezalatt Barcelonában olimpiai bajnok lett, majd Rómában világbajnok, valamint Bécsben és Seffieldben felért a kontinens tetejére is a csapattal. 2007-ben hagyta abba a játékot, egy évet töltött a Savona vezetőedzőjeként, majd 2008 óta – kisebb-nagyobb kihagyással a Brescia trénere.

A minap az egyik tekintélyes olasz portálnak, fejtette ki a véleményét a sportág jövőjét illetően. Látványosabbá kell tennünk a játékot. Ehhez pedig tökéletes a kisebb pálya, én ezt támogatom. Mint megmutatták a Világliga mérkőzések is több támadás és több gól esik egy meccsen, ami szórakoztatóbb. Mindenképp nepszerűsíteni kell a sportágat, hogy az Európán kívüli országokban is egyre elterjedtebb legyen. A kevesebb játékost nem támogatom, az egy másik sportág lenne, nem tudom, hogy jobb vagy rosszabb, de az biztos, hogy az egy másik sportág lenne. A beszélgetés kitért az idei vb-re is, mint elmondta a szakember, a szerb válogatottat tartja a legnagyobb esélyesnek Kazanyban, de ott van Magyarország, Olaszország, Montenegró és Horvátország is, mely csapatok odaérhetnek a végén.

Sz. B.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.