2014 július 20.

Akár elődöntős lehet női válogatottunk is

Zárul a nőknél a csoportkör az Eb-n. Lányainknak a britek lesznek az ellenfelei. Ha begyűjtjük a három pontot és Hollandia kikap a görögöktől, akár az elődöntőbe juthatnak a Merész-lányok is az Eb-n…

2014 5nap04
A hollandok elleni vereség után a lányok szép játékkal, öt góllal verték Görögországot, így pedig a csoport második helyén állnak.

A csoportkörnek ma vége lesz, sok tényezős egyenlet vár a csapatokra. Takácsék a britekkel játszanak, akik eddig két vereséggel állnak. A 100%-os hollandok pedig a hellénekkel. A 14:30-kor kezdődő találkozóra is figyelnünk kell, hiszen ha a görögök legyőzik a tulipánosokat, megnyílik a csoportelsőség felé az út számunkra. Az utolsó meccset játszuk mi, tehát tudni fogjuk, hogy esetlegesen ha az előbb vázolt forgatókönyv bejön, mennyivel kell győznünk, hiszen a gólarány és nem az egymáselleni eredmény számít.

A másik csoportban az olaszok veretlenül állnak az első helyen, a talján válogatott, ma a világbajnok ellen küzd. Ha nyernek Minguel Oka-lányai ők az elődöntősök.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.