2017 január 14.

A Szolnok megizzadt, a Fradi, a Debrecen és a Miskolc is győzött

Érett Szolnokon a meglepetés az első negyedben, de Prlainovics vezérletével győzött a címvédő a Szeged ellen. A Fradi és a Debrecen hozta a kötelezőt, a Miskolc értékes három pontot szerzett.

andrijaprlainovicsszolnok

Prlainovics négy gólt szerzett (Fotó: Szolnoki VSK/facebook)

Nem hozott meglepetést a délután sem a férfi Ob I, 10. fordulójában. Bár a Szolnokot meglepte az első negyedben a Szeged. A vendégek 2-0-ra vezettek, majd egy 5-1-es etappal helyrebillentette Cseh Sándor csapata a mérkőzést. Vámos góljával 5-3 állt a nagyszünetben az eredményjelzőn. A Szeged ezek után sem hagyta magát, hiszen a harmadik nyolc percben Kiss Csaba révén egy gólra visszajött a meccsbe, 6-5. A záróakkordban már 11-6-ra is elhúzott a hazai együttes, és innen csak szépsgétapaszra futott Varga Péter együttesétől, a vég 11-8 lett.

A Fradi a Tatabánya vendégeként szerzett meg a győzelmet, míg a Debrecen otthon zsebelte be a három egységet a Szentes ellen. A Miskolc Kaposváron értékes győzelmet gyűjtött. Sike József csapata így fél lábbal a felsőházban érezheti magát.

A férfi Ob I., 10. forduló (A-csoport):

Szolnoki Dózsa Közgép – ContiTech Szeged-Diapolo 11-8 (0-2, 5-1, 1-2, 5-3)
Gólószerzők: Prlainovics 4, Aleksics 3, Varga Dénes 2, Vámos 1, Younger 1 ill. Sánta 2, Manhercz Á. 2, Sedlmayer 1, Kiss 1, Nagy 1, Manhercz K. 1

Gól/Büntetődobás: 0/0 ill. 1/1
Gól/Emberelőnyből: 2/7 ill. 3/10

Tatabánya – FTC-PQS Waterpolo 4-9 (1-2, 1-2, 2-2, 0-3)
Gólszerzők: Francsics 2, Regős 1, Szabó 1 ill. Jansik Sz. 3, Dőry 1, Nyéki 1, Katonás 1, Varga 1, Avramovics 1, M. Cuk 1

Gól/Büntetődobás: 2/2 ill. 0/0
Gól/Emberelőnyből: 1/6 ill. 3/4

Kaposvár – Miskolc VLC 7-13 (2-2, 2-4, 2-4, 1-3)
Vindisch 2, Varga 1, Berta 1, Dobos 1, Juhász-Szelei 1, Kovács 1 ill. Vadovics 4, Misics 3, Bowen 2, Halek 1, Hornyák 1, Milicic 1, Szabó 1

Gól/Büntetődobás: 2/2 ill. 1/2
Gól/Emberelőnyből: 1/6 ill. 2/9

Debrecen VSE – Metalcom-Szentes 14-6 (3-1, 3-2, 4-1, 4-2)
Szőke 3, Kállay 3, Süveges 2, Tóth 2, Somlai 1, Fekete 1, Durik 1, Busilacchi 1 ill. Kiss 2, Somogyi 1, Vörös 1, Van Mil 1, Reuten 1

Gól/Büntetődobás: 1/1 ill. 0/1
Gól/Emberelőnyből: 6/10 ill. 1/10

Korábban játszották: 

KSI SE – A-HÍD OSC Újbuda 4-17 (3-2, 1-5, 0-5, 0-5)
Gólszerzők: Tóth 2, Kardos 1, Teleki 1 ill. Zalánki 4, Nikics 3, Hegedűs 2, Kovács 2, Juhász 2, Szabó 1, Salamon 1, Nagy 1, Gór Nagy 1

Gól/Büntetődobás: 0/0 ill. 0/0
Gól/Emberelőnyből: 1/2 ill. 2/4

További mérkőzések: 

2017. január 14., szombat:

20.15 PVSK Mecsek – Füszért-Vasas Plaket (M4 Sport, élő)

B-csoport:

18.00 ZF-Eger – BVSC-Zugló

19.00 UVSE – Racionet Honvéd

Az A-csoport állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. Szolnoki-Dózsa KÖZGÉP 10 9 0 1 28
2. A-HÍD OSC-Újbuda 10 8 1 1 25
3. Vasas Plaket 9 6 1 2 19
4. ContiTech Szeged Diapolo 10 5 4 1 16
5. Debrecen VSE 10 4 1 5 13
6. PVSK-Mecsek Füszért 9 2 2 5 8
7. Metalcom Szentes 10 1 1 8 4
8. KSI SE 10 0 0 10 0


Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek