A Kőbánya Sport Club sajtóközleménye
Az elmúlt napokban több sajtóhír jelent meg világhírű úszónk, Cseh László klubváltási szándékával kapcsolatban. A KSC elnökeként az alábbiakat szeretném sajtóközlemény útján a nyilvánosság tudomására hozni: Cseh László KSC-vel megkötött szerződése lejártával, ha Laci úgy gondolja, hogy egy másik közegben többet tudnak hozzátenni a teljesítményéhez, szíve joga dönteni saját jövőjéről.
Ez sportolók esetében egyáltalán nem szokatlan eljárás. Más kérdés, hogy a klub elnökeként – másokkal együtt – természetesen egyáltalán nem örülök, hogy Laci, aki zászlóshajója a klubnak így döntött, de tudomásul veszem, és tiszta szívből kívánom neki, hogy sikerüljön a pályafutását úgy és ott folytatni, ahogy és ahol ő szeretné. Azt persze – és ez már független Cseh Lászlótól – rendkívül aggályosnak tartom, hogy az utóbbi időben egyesek megspórolni remélik mások több évtizedes munkáját és pillanatnyi érdekeik alapján különböző ígéretekkel elcsábított versenyzők leigazolásával szereznek (központi) forrásokat.
Ráadásul úgy, hogy a – magyar úszósport több mint egy évtizedes kiváló utánpótlás-műhelyeként is működő tervszerű utánpótlás neveléssel foglalkozó – Kőbánya SC-ben sportoló gyerekek és kiváló versenyzők kerülnek rendre a célkeresztjükbe. Az ígéretes fiatalok, akik a jövő reménységei és reményeim szerint már a következő olimpián megmutatják oroszlánkörmeiket, a Turi-műhely tagjai, és azok maradnak a jövőben is. Az egyesület a Kőbányai Önkormányzat támogatásával továbbra is maximálisan támogatja versenyzőit és a Turi György mesteredző vezette szakmai stábot.
dr. György István a Kőbánya SC elnöke
V. A.