2017 augusztus 31.

A Fradinál meghatározták a célokat

A bombaerős zöld-fehér együttesnél megkezdődött a munka dandárja.

FradiEuroKupa20

Fotó: Kertész Gábor

Elkezdték a vb miatt pihenőt kapott játékosok is a felkészülést az őszre. A csapat célja a döntőbe jutás a férfi Ob I-ben és a hazai kupában – derült ki a fradi.hu videójából – de ott van még az Euro Kupa és az európai Szuperkupa mérkőzés is – tették hozzá.

Az újoncok közül, Vámos Márton mindenképp új motivációként éli meg, hogy még nem nyert Euro Kupát. Varga Dénes a szezonról elmondta: Persze nem könnyű az út, hiszen a Szolnok kicsit átalakult ugyan, de ugyanakkor játékerőt képvisel, az OSC kicsit megerősödött, az Eger pedig ugyanolyan játékerőt képvisel. Bárkivel kerülünk össze az elődöntőben komolyan küzdelemre kell számítani és a döntő kimenetele jelen pillanatban megjósolhatatlan.

Varga Zsolt vezetőedző kiemelte, az első két hónapnak a legfontosabb célja, hogy egy csapat kialakuljon. Novemberben játszunk először a Szolnokkal és ez egy fontos mérföldkő lesz nekünk – mondta.



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek