A Ferencvároshoz szerződött Molnár Dóra kétszeres Európa-bajnok úszó
A Ferencvárosban folytatja pályafutását Molnár Dóra kétszeres Európa-bajnok úszó.
Fotó: fradi.hu
„Ez egy hatalmas lehetőség számomra a jövőm szempontjából” – nyilatkozott a klub honlapjának a 18 éves sportoló, aki eddigi pályafutását a Budafóka SE-nél töltötte.
Az ifjúsági korosztályban többszörös világ- és Európa-bajnok Molnár a 2022-es hazai rendezésű világbajnokságon robbant be a felnőtt mezőnybe, a Duna Arénában ötödik volt 200 méter háton. Ebben a számban tavaly ezüstérmet nyert a belgrádi kontinensviadalon – és kijutott a párizsi olimpiára is, ahol a 12. helyen végzett -, valamint a 4×100 méteres gyorsváltó, illetve a 4×200 méteres mix gyorsváltó tagjaként első lett.
A fiatal versenyző nagy sikerrel zárta az elmúlt esztendőt, ugyanis a 4×200 méteres női gyorsváltóval a Duna Arénában második lett a rövidpályás világbajnokságon.
Az FTC úszószakosztálya a nyári olimpiát követően alaposan megerősödött, a zöld-fehérekhez szerződött a nyíltvízi versenyben Párizsban aranyérmes Rasovszky Kristóf, a harmadik Betlehem Dávid, illetve a 100 méter gyorson negyedik Németh Nándor is.
(MTI-vizipolo.hu)