2017 június 26.

A Duna a világbajnokság fontos közlekedési útvonala lesz

A Duna fontos közlekedési útvonala lesz a vizes világbajnokságnak, a Mahart Passnave Kft. és a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. együttműködési megállapodása értelmében hajókkal szállítják a verseny helyszíneire a nézőket – mondta Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára sajtótájékoztatót hétfőn, Budapesten.

vbhajo2017

Szabó Tünde hozzátette: a 20 percenként járó körjáratokkal tehermentesítik a tömegközlekedést.

Közölte, tizenkét új kikötő létesült, az események után a kikötők egy részét a budapesti és a Dunakanyar menti menetrendi hajós közlekedésben használják.

“Időarányosan minden munkával készen állnak az ország történetének eddigi legnagyobb, 18 nap múlva kezdődő sporteseményének lebonyolítására” – mondta.
Úgy határozták meg a fővárosban létesítendő kikötők helyét és számát, hogy azok a rendezvény minden hajós és logisztikai igényének kiszolgálása mellett hosszú távon Budapest turizmusának javára váljanak, illeszkedve a városképbe – jegyezte meg.

Szántó Éva, Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. ügyvezetője közölte: az együttműködés nagy segítség az ide érkezőknek, összekapcsolja a fővárosi versenyhelyszíneket. A szurkolók gyorsabban juthatnak el a verseny helyszíneire, a kikötők alkalmasak több hajó egyidejű fogadására is. Magyarországnak két év állt rendelkezésére az esemény megrendezésére, ez rekord tövidnek számít, és minden készen áll – jelezte. Az eddigi nevezések alapján rekordrészvétel várható – mondta.

Varga Csaba, a Bp2017 Kft. üzemeltetési és logisztikai menedzsere arról beszélt, hogy 1,5 éve kezdték a rendezvény hajós kiszolgálásának tervezését, modern, biztonságos közlekedést biztosítanak az ide látogatóknak. Akinek van jegye bármelyik aznapi budapesti eseményre, az a MÜPA és a Műegyetem előtti kijelölt P3R parkolókban ingyen parkolhat és veheti igénybe a világbajnokság hajójáratait – ismertette.

Spányik Gábor, Mahart ügyvezetője elmondta: a cég 14 hajót újított fel az elmúlt időszakban, a hajókat fedélzeti kommunikációs eszközökkel látták el, a beruházás értéke 800 millió forint volt. Közlése szerint 12 új kikötő épült meg, a műszaki átadása a következő napokban várható, azok hosszú éveken keresztül üzemelhetnek.

Négy kikötő a Dagálynál, 3 kikötő Margit szigeten, egy a Batthyány téren, 2 kikötő a Vigadó téren, illetve egy-egy a Műszaki Egyetem előtt és MÜPA előtt létesült, P+R parkolót is építettek. A helyszínek között 250 személyes hajók közlekednek majd. A kikötők egy részében a rendezvény után tematikus történelmi hajóutat alakítanak ki, ezen a magyar hajózás történetével ismerkedhetnek meg, történelmi hajókat állítanak ki. A tematikus túra útvonalának indulópontja a Vigadó térnél található Kossuth múzeumhajó, és a Parlament előtti Lajta monitor hajó lesznek. A további hajókat az Olimpiai parknál, a Margit szigeten, és a Dagálynál létesülő kikötőkben állítják ki.

(MTI / vizipolo.hu)



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek