2016 június 07.

A BL győzelem a cél a Szolnoknál, egy nagyágyú még érkezhet

Hazai porondon a bajnoki cím megvédése a Tisza-partiak célja, és a BL-t is behúznák. A Szolnoknál már két érkezőről lehet tudni, de egy klasszisra még várni kell. 

Szolnok, 2016. május 21. Nagy Viktor, a Szolnok kapusa a férfi vízilabda országos bajnokság döntõjének harmadik, Szolnoki Dózsa-Közgép - ZF Eger mérkõzésén a szolnoki Vízilabda Arénában 2016. május 21-én. MTI Fotó: Bugány János

Nagy Viktor is marad Szolnokon
MTI Fotó: Bugány János

“A Szolnoki Dózsa-Közgép csapata már biztosan ott lesz jövőre a Final Six-ben, hiszen a Magyar Vízilabda Szövetség a szezon elején a bajnokság győztesének ígérte a szabadkártyát, ami garantálja a részvételt a hatos döntőben. A tavalyi hatodik hely és az idei bronzérem után pedig nem is lehet más a célunk, mint 2017-ben megnyerni a BL-döntőt. Itthon a kétéves hegemóniánkat akarjuk megőrizni a bajnokságban és a Magyar Kupában is” – mondta Kovács István, a Szolnoki Vízilabda Sport Club szakmai igazgatója.

Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke az MTI érdeklődésére elmondta, amennyiben a Szolnok az elmúlt két szezon bajnokként élni kíván a szabadkártyás lehetőséggel – amelyet három évvel ezelőtt az Egernek is megszavaztak a 2014 és 2016 közötti időszakra -, akkor az elnökség ezt valószínűleg támogatni fogja.

Az egyesület hétfői közleménye szerint a csapat olimpiai és világbajnokokból álló gerince, amely a válogatott alapját is adja, együtt marad. Így a Tisza-parton folytatja többek között Nagy Viktor, Kis Gábor, Varga Dénes és Vámos Márton is. Az együttesből négyen távoznak, a válogatott csapatkapitánya, Varga Dániel, a pályafutásának utolsó szezonját kezdő Madaras Norbert, a szerb Stefan Mitrovic, illetve a kapus Decker Attila.

Kovács István hangsúlyozta, a szolnoki klub már korábban elindult a fiatalítás útján, a távozókat ennek szellemében pótolják.

“Sikerült megszereznünk a francia válogatott 25 éves jobbszélsőjét, Ugo Crousillat-t, aki korábban a Budva, a Brescia és a Marseille csapatát is erősítette. Az utánpótlás-válogatott kapus, Kardos Gergely a Honvédból érkezik hozzánk. Bár a komplett csapatunk megvan, még egy igazoláson dolgozunk: napokon belül lezárul a tárgyalás egy olyan külföldi klasszissal, aki évek óta a nemzetközi vízilabda sztárjátékosa.”

 



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Kapcsolódó cikkek