2015 február 02.

Férfi Ob I.: A Honvédé a három pont – Hivatalos

Nem játsszák újra a Honvéd – Kaposvár meccset, így a november 5-i bajnoki találkozót hivatalosan is a Kőér utcaiak nyerték.2014-2015 Honved - Vasas04

Már többször írtunk a november 5-én lejátszott Honvéd – Kaposvár bajnokiról. A vendégek megóvták a 6-5-re elveszített találkozót. Az ügy kétszer került vissza első fokra. A Honvéd legutóbbi fellebezése részükről sikeres volt, így övéké lett a három pont.

Dr. Halmos R. Péter, a Fellebviteli Bizottság tagjának indoklása: „Egy előkérdésre kellett először válaszolnunk, ez pedig az volt, az óvás alapja megfelelő volt-e. Még ha valós is a tényállás, meg kellett vizsgálni – a nemzetközi gyakorlatot is figyelembe véve -, lehet-e óvni ebben az esetben. Nem lehet, így el kellett utasítanunk azt. Korábban már felmerült, hogy a kaposváriaknak a FINA szabályzatának egy másik pontjára kellett volna hivatakoznia. Nem erről van szó, a lényeg az, hogy a játékvezetők ténybeli tévedése nem óvási ok. Ez a tényállás nem alkalmas az óvásra, még akkor sem, ha ez az ember igazságérzetét sérti. Hasonló a gyakorlat a labdarúgásban is, de említhetném a vízilabdát is. Ha egy utolsó percben eleresztett lövés után nem sarokdobást ítél a játékvezető, hanem tévesen mást, vagy egy center szabálytalanul fordul be, majd abból gól születik és néma marad a síp, szintén lehetne óvni. Ez azonban végeláthatatlan eseményekhez vezetne.”

Sz. B.



Kapcsolódó cikkek