Világkupa: női válogatottunk az olimpiai bajnok spanyolok ellen kezdi a viadalt – ELŐZETES
Szerdán Sydneyben megkezdődik a vízilabdázók világkupa-döntője, amelyben a magyar női és férfi válogatott is harcba indul a győzelemért. Az első napon előbbi gárda lesz érdekelt és a negyeddöntőben az olimpiai bajnok spanyolokkal csap össze.

MTI/Szigetváry Zsolt archív
Cseh Sándor szövetségi kapitány a 2024-es párizsi olimpián még Mihók Attilával közösen irányította az együttest, ezt követően egyedül kapta meg a feladatot és tanítványaival az azóta rendezett három világverseny mindegyikén döntőt játszott. A sorozat a tavalyi világkupán szerzett ezüstéremmel kezdődött, majd a szingapúri világbajnokságon, illetve januárban, a funchali Európa-bajnokságon is második lett a válogatott, amelybe több fiatal játékost is beépített a szakember.
A spanyolok ellen hosszú éveken keresztül eredménytelenül próbálkozott a csapat, a negatív sorozat azonban a szingapúri világbajnokságon megszakadt, majd a portugáliai kontinensviadalon is a magyarok diadalmaskodtak. A két együttes legutóbb májusban, a vk selejtezőtornáján találkozott egymással, akkor viszont a spanyolok nyertek. Utóbbi összecsapáson nem volt ott a vízben térdsérülés miatt Keszthelyi Rita. A csapatkapitány most újra rendelkezésre áll, ő éppen Ausztráliában, a felkészülés során játszotta pályafutása 381. meccsét a válogatottban, amivel az örökrangsor élére került.
A magyar csapat emlékezetes összecsapásokat vívott a vk helyszínén, múlt csütörtökön 40 (!) ötméteres után nyert a házigazda ausztrálok ellen, majd szintén szétlövés után győzte le a világkupa-címvédő amerikai csapatot.
A torna érdekessége, hogy visszatérnek a legjobbak közé az oroszok is, ők a hollandok ellen mutathatják meg magukat újra a sportág élmezőnyében. Ennek a párharcnak a továbbjutója lesz majd a magyar vagy a spanyol csapat ellenfele az elődöntőben. A párviadalok két vesztese az alsó ágon az 5-8. helyért játszhat tovább.
A vk-t 1979-ben indították el, ez lesz a 20. kiírása a sorozatnak, amelynek a nőknél a hollandok az egyeduralkodói, ugyanis 8 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzérem a mérlegük. A magyar válogatott eddig egyszer, 2002-ben diadalmaskodott, ezen kívül két második és három harmadik helyezése van.
A magyar-spanyol vk-negyeddöntőt szerdán 12.15-től élőben közvetíti az M4 Sport.
A magyar vk-keret:
kapusok:
Neszmély Boglárka, Golopencza Szonja
mezőnyjátékosok:
Alaksza Kinga, Dömsödi Dalma, Faragó Kamilla, Garda Krisztina, Hajdú Kata, Horváth Zsófi, Keszthelyi Rita, Kovács-Csatlósné Szilágyi Dorottya, Lendvay Zoé, Sümegi Nóra, Tiba Panna, Vályi Vanda, Varró Eszter
(MTI-vizipolo.hu)





