BL: Eldőlt, semleges helyszínen lesz a Primorac-Jug rangadó
Az European Aquatics Technikai Vízilabda Bizottsága (TWPC) határozatot hozott a Primorac és a Jug Euro Kupa-nyolcaddöntős párharcával kapcsolatban.

MTI Fotó: Czagány Balázs
A mérkőzések helyszínére vonatkozó korábbi döntést nem módosították.
Az első összecsapást március 4-én Podgoricában rendezik, míg a visszavágóra – amelynek a Jug a házigazdája – március 14-én Zágrábban kerül sor, ahogy azt a VK Jug is közölte.
A dubrovniki egyesület tájékoztatása szerint a TWPC 20 tagja közül 15 vett részt a szavazásban, és a döntés teljes egyetértéssel született meg.
Az European Aquatics korábban arról értesítette a klubokat, hogy a találkozókat február 25-én Podgoricában, illetve március 7-én Zágrábban tartják meg. A Primorac azonban fellebbezett, és beadványt készített elő a Court of Arbitration for Sport (CAS) számára, ami miatt az EA elhalasztotta a mérkőzéseket. A TWPC ezt követően ismét megvizsgálta az ügyet, de végül fenntartotta a korábbi döntést a helyszínekről.






