Kemény Dénes: nem érmet vagy nem dobogót tűztem ki, hanem az olimpiai aranyat

Kemény Dénes a gyerekkoráról, a Comóban eltöltött évekről, édesapjáról, a három olimpiai aranyról, Benedek Tiborról és a Zalánki-ügyről is beszélt valamint a mostani hétköznapjait is feleleveníti a Hír Tv Ikon című műsorában.

Fotó: MTI / archív

A sikerkapitány a válogatottnál a kezdeti évekről elmondta: A legfontosabb az volt, hogy kitűztem a játékosoknak a saját elképzelésem szerinti célt, azaz a négy év múlva esedékes olimpiai aranyat, ami annyiban mindenképpen újdonság volt, hogy nem érmet vagy nem dobogót tűztem ki, hanem a tetejét tűztem ki. És hát azért ez nagyon tetszett nekik. Anélkül szerintem nem lehet dolgozni, hogy ne értsen egyet a célban, a főnök meg a beosztott. És ezért az, hogy ezt elfogadták, ráadásul a csapat először ugye különböző kereteket állítottam össze, figyeltem a játékosokat, azt néztem, hogy ki hogy tud velem együtt dolgozni, ki hogy mennyire vevő az én gondolataimra. Bármilyen jó játékos lehet, hogyha mondjuk hozzám nem stimmel, engem nem lehet lecserélni, legalábbis egy darabig biztos nem, akkor nekem mást kell keressek. És nagyon jól elkezdtünk dolgozni, elkezdték elhinni azokat a változtatásokat, amiket én bevezettem, de igazából a hit meg a tudás között jött egy arany, mégpedig a nyolcadik hónapban egy Eb arany – emlékezett vissza.

A 2004-es athéni olimpiai aranyról hangsúlyozta: Szerintem azért volt a második nehezebb, mint a harmadik, mert az első egy akkora újdonság volt mindenkinek, hogy azt nem volt könnyű kezelni. Tehát 2001-ben egy csalódás budapesti Eb bronz után egy addigi legrosszabb eredményünk egy vb ötödik hely jött. Úgy, hogy előző évben még olimpiai aranyérmesek voltunk, és érdekes volt, én meg sem tudtam fogalmazni, hogy mi a probléma. Én nyilván probléma voltam, mint vezető, mert nagyon éreztem azt az elvárást szurkolók irányából. A média is fontos, de a legfontosabb az emberek, hogy hát ez az olimpiai bajnok csapat, ennek kutya kötelessége újból aranyérmeket nyerni, ugyanakkor az ellenfelek nem így gondolták. És azt mondta egy barátom, hogy nem tudtam kezelni az olimpiai aranyat a következő évben, mint edző, mert ebben nem volt tapasztalatom. Hát ez így van. Hát ez volt az első olimpiai aranyunk. Honnan tudtam volna, hogy egy olimpiai aranyat követő évben ezt a helyzetet hogy kell irányítani – mutatott rá.

Hozzátette: – Valószínűleg jobban el kellett volna zárjam a csapatot attól az ünnepléstől, amiről egyébként nagyon nehéz lett volna, mert megérdemelték. Valószínűleg távolabb kellett volna tartsam azt az irdatlan reklámpartneri elvárást, hogy mindenki velünk akarta a termékét értékesítené, ezért sok pénzt is adott a csapat felkészüléséhez, a szövetség működéséhez, ugyanakkor voltak elvárásai, mert nekünk nem szponzoraink voltak, az ember úgy érzi ezt a szót, hogy szponzor, minthogyha keveredne a mecénás szóval, aki azért csenget, mert örül annak, hogy ezt a produktumot tudja támogatni. Nem, nekünk reklámpartnereink voltak, akiktől sok pénzt kapott a szövetség, illetőleg a csapat, ugyanakkor nagyon sok elvárásuk volt, mindenféle protokoll megjelenések, meg ez meg az, reklámfilmek, stb. Most ez óhatatlanul egy más élethelyzet, mint amikor az ember az első olimpiája előtt van, már az első sikeres olimpiája előtt, akkor is van érdeklődés, de egészen megváltozik, amikor megvan ez az aranyérem. Na most ezt én úgymond nézve szomorúan az eredményhirdetéseket állapítottam meg, hogy itt a csapat élete megváltozott, és ez ellen én tudtam volna leginkább tenni, hogy ez ne így történjen. Úgyhogy ezért meg kellett tanulni, hogy hogy kezeljük azt az olimpiai ciklust, ahol négy éven keresztül azt halljuk, hogy mi vagyunk a címvédők. És nagyon jót tett egy olyan mindennapos munkából szakmai alapokon lezajló vérfrissülés, hogy bekerültek olyan játékosok a csapatba, olimpiai bajnokok helyére, akik mindenáron szerettek volna úgy, mint az ott maradt társaik, ugyanúgy olimpiai aranyérmet nyerni, mert nekik még nem volt, a többiek pedig elkezdték érezni azt a felelősséget, hogy vannak olyan társak, akikkel hogyha együtt nyerünk, akkor nekik is meglesz az az élményük, ami nekünk már Sydneyben megvolt. És így az olimpiai ciklus második felére, azaz a harmadik és a negyedik évben a csapat visszakerült abba a helyzetbe, mint az első előtt volt, hogy nagyon vágyott az aranyérmekre, nyilván, mert az előző két évben nem volt. Volt ugye mondtam, egy bronz, egy ötödik hely, majd egy bronz, meg egy ezüst. Ez is azért elfogadható világszinten, néhány sportágban örülnének neki, de nekünk akkor nem – mondta Kemény Dénes.

A Zalánki-ügyről így vélekedett: Szerintem ez nem volt szerencsés, lehet, hogy már ő is megbánta, nem tudom, majd elmondja, hogyha megkérdezitek ezeket a dolgokat nyilvánvalóan lehet rendezni akár négyszemközt, akár többszemközt, nekünk is voltak ilyesmi problémáink, csak soha nem tudott róla senki, amikor a Benedek Tibi egy egészségügyi probléma miatt 2005 és 2006-ban nem állt a válogatott rendelkezésére, és kettő ezüstérmünk volt, akkor elkezdett engem az újságíró világ csesztetni azzal, hogy miért nem hívom vissza a Tibit, miközben már hónapokkal korábban megállapodtunk, hogy mikor fog visszajönni, mert szerencsére az egészségügyi problémája megszűnt, szerencsére az egyesületében nagyon jól teljesített, és látszott, hogy az ő tudása, jelenléte az fontos a csapat szempontjából, ezért leültünk és megbeszéltük, és erről senki nem tudott, és akkor sem tudott senki, amikor egyébként erről kérdezgettek, hanem akkor jelentettem be, ahogy a Tibivel is ezt megbeszéltem, amikor a következő eseményre ki kellett hirdessem a keretet, aki felkészül, és egyszer csak látták a nevét. Tehát mi ezeket a dolgokat így tudtuk rendezni. Szerintem Zsolt és a Gergő is fogják tudni ezt a Zalánki Gergő ezt a problémát rendezni. Egy biztos, a Zsolt, volt játékosom. Az első olimpián ő volt a csapatnak egy ilyen meghatározó mentális vezetője a vízben, parton nyilván, meg az én dolgom volt. És a Zsoltot nagyon jól ismerve én úgy gondolom, hogy ő nála jobban a magyar vízilabda-válogatott aranyérmét a 10 millió vagy 15 millió magyarból senki nem akarja. Ennélfogva azt a döntést fogja meghozni, amiben leginkább hisz, és a legjobb magyar válogatottat fogja összeállítani, vagy a Gergővel, vagy a Gergő nélkül meg fogjuk tudni – mondta az egykori szakvezető.

Benedek Tiborról Kemény elmondta: Először is szögezzük le, a Tibor egy borzasztó tehetséges vízilabdás volt. Állandóan hallom ezt, hogy őneki csak az akarata volt, meg ez, meg az, meg amaz. Tehát azért valaki háromszoros olimpiai bajnok lesz és meghatározó játékosa egy csapatnak, az összes akarattal meg az összes szorgalommal semmit nem érne, hogyha nem lenne tehetséges. Tehát nagyon sok mindenben tehetséges volt, amiben fejlődni tudott, javulni tudott, azon sokat dolgozott, és az, hogy mindent félretett a győzelemért, és ezért tudott a vízben a játékosoknak egy vezére lenni. Ehhez az is kellett, hogy egy bizonyos változáson keresztül menjen. A Tibi ’72-es révén, 28 éves volt az első, ’72-es születésű révén, 28 éves volt az első olimpiai aranynál, és ezt követően nem abbahagyta, hanem még két olimpián volt a csapatnak a meghatározó játékosa. Nagyon-nagyon kedves fiú volt, tehát nem csak ez a gladiátor harcos, csak esetleg kevesebben tudták, és hozzáteszem, hogy rögtön a legelső edzésünk előtt, amikor én először tartottam neki edzést még ’97 január végén. Előző este tisztáztunk egy elvárásomat. Ugye bármennyire is egy világsztár volt, én voltam az edző, meg a szövetségi kapitány, tehát a főnök, és én azt kértem tőle, hogy játsszon úgy a magyar csapat, hogy ő kevesebb lesz, ő lesz gólkirály, és a csapat többször nyer. És ezt nagy örömmel elfogadta, mert ő elsősorban a feladatköre kapcsán lőtt mindig sok gólt, de én azt mondtam, hogy én azt szeretném, hogy a feladatkörében ne csak a góllövés legyen, hanem egy olyan csapatjáték, ahol amikor egy társának jobban megy a játék, akkor ő a társait kiszolgálja, mert ezt majd vissza fogja kapni másnap vagy harmadnap, amikor neki megy jobban a játék. És így bekerült ebbe az egész fogaskerék rendszerbe, mint egy nagyon fontos játékosnál, az egyetlen nagyon fontos játékos. És ez lelkileg is adott neki egy olyan támaszt, hogy megtehette azt, hogy legyenek halványabb napjai, mert tudta, hogy akkor majd a társak kisegítik. És azt gondolom, hogy ezekkel az apró változásokkal lett egy olyan fontos játékos a csapatnak, az első két olimpiát követően valahogy mind a kétszer fél órán belül, hogy lefújták a döntőt, úgy alakult, hogy egy 10 percet kettesben beszélgettünk. Ez nyilván nem volt véletlen.

A mostani napjairól így nyilatkozott: Mondják a barátaim, hogy elfoglaltabb vagy, mint korábban. Igen, mert addig, ameddig kapitány vagy, vagy addig, ameddig elnök vagy, addig van egy konkrét feladatköröd, azt meg tudod csinálni szabályozottan és kész. Most, hogy úgymond ráérek, tanítok a TF-en, sok olyan munkanapom van, hogy nem nagyon tudok mást csinálni, aztán jönnek olyan napok, amikor összesűrűsödnek azok az intéznivalók, amik a TF napok miatt nem, úgyhogy gyakorlatilag 10 napon belül tudok stabilan megígérni valamilyen időpontot, például, hogy idejövök. Távolabbra hiába ígérem meg, lehet, hogy addigra megváltozik a naptáram és nem. Úgyhogy szerencsére nagyon elfoglalt vagyok. Azt vettem észre, és arra kell vigyázni, hogy ne nagyon legyen az embernek olyan időszak, hogy nincs dolga, mert akkor a legfáradtabb. Abban a pillanatban, hogy sok időpontod van egy napra és különböző dolgokat intézel, megemelkedik a feszültségszinted, az ugye generál vércukor emelkedést, ami ellát energiával. Ugye a macska is meglátja a kutyát, az fölszalad a fára, mert ugye az adrenalin hatására megugrik a vércukorszint, és tele van az izomzata energiával, hogy a fa tetejéről röhögjön a kutyára – zárta gondolatait Kemény Dénes.

A teljes beszélgetés: