Francia bajnokság: Két magyarral döntőben a Montpellier
Bejutott a Francia bajnokság döntőjébe a Montpellier. Jászberényi Gábor és Heinrich Dávid a Sete együttesét verte nagyon simán, így ma a fináléban a Marseille csapatával játszanak.
A véghajrájához érkezett a francia bajnokság. Tegnap az elődöntőket rendezték meg, ahol helyi beszámolók szerint brillíroztak a magyarok.
Montpellierben 2000 voltak kíváncsiak a hazaiak találkozójára. Heinrichék már az elején elhúztak, az első pár percben négyet is vágtak, míg a negyed végeztével kicsit feljebb tudott jönni a Séte és 5-2-ről várhatták a csapatok folytatást. A nagyszünetben már öttel ment a Montpellier, köszönhetően a remek védekezésnek és Jászberényi jó védéseinek. A fordulás után egy 2-2-es etapot produkáltak az együttesek, míg a végén rátettek egy lapáttal Jasuék és 11-4-re győztek.
A másik elődöntőben a Marseille csak két góllal győzte le a Nizza együttesét, így a mai fináléban Montpellier – Marseille, a harmadik helyért pedig Nice – Séte mérkőzést rendeznek.
Francia bajnokság:
Június 6., péntek, elődöntők:
Montpellier – Sète 11 – 4 (5-2, 2-0, 2-2, 2-0)
Heinrich Dávid két gólt szerzett
Nice – Marseille 8 – 10 (2-2, 1-3, 2-2, 3-3)
Június 7., szombat:
19:00: Nice – Sète (bronzmérkőzés)
20:45: Montpellier – Marseille (döntő)