2025 július 11.

Vizes vb – Keszthelyi Rita rekorder lesz

A magyar női vízilabda-válogatott pénteken kezdi meg szereplését a szingapúri világbajnokságon, amelyen Keszthelyi Rita rekorderré lép elő.

Fotó: MTI

A magyar szövetség által kiadott statisztikák alapján a nyáron a Ferencvárosba igazoló klasszis 2009-ben, Rómában játszott először világbajnokságon, a mostani a tizedik ilyen tornája, ezzel ő az első magyar női pólós, aki eléri ezt a számot, egyszersmind beéri a férfiak csúcstartóját, Varga Dénest.

A női válogatott az eddigi 17 világbajnokságon hatszor nyert érmet – 1994-ben és 2005-ben diadalmaskodott -, legutóbb, tavaly év elején Dohában második volt, akárcsak 2022-ben hazai környezetben. Az előző évi együttesből nyolcan vannak ott most is a keretben.

A magyarok pénteken a világkupa-győztes görögök ellen kezdik meg szereplésüket, akikkel szemben világbajnokságokon eddig százszázalékosak, öt győzelem a mérlegük. Ugyanakkor a legutóbbi két Európa-bajnokságon a görögök győztek, mint ahogyan a világkupa januári első mérkőzésén, illetve a sorozat csengtui döntőjében is.

A két együttes legutóbbi összecsapásán viszont fölényes magyar győzelem született, a SEAT Kupán 20-11-re nyertek Cseh Sándor tanítványai.

A Magyarország-Görögország csoportmérkőzést magyar idő szerint pénteken 14.45 órától az M4 Sport és a Nemzeti Sportrádió is élőben közvetíti.

(MTI.vizipolo.hu)



Kapcsolódó cikkek