Decker Ádám: Lesz ez még jobb is
A Bajnokok Ligája tegnapi napján elbúcsúzott az OSC a további küzdelmektől. A csapat kapitánya, Decker Ádám azonban nem volt letörve a meccs után, büszke volt az együttes teljesítményére, és már előre tekintett…
Az OSC tegnap 11-9-re kapott ki a BL selejtezőkör harmadik fordulójának visszavágóján. Ez pedig azt jelentette, hogy búcsúzik a legrangosabb európai kupaporondtól. Az OSC csapatkapitánya úgy érzi, megtettek mindent, de ez tegnap ennyire volt elég. Decker Ádám már a jövőről is beszélt honlapunknak.
Decker Ádám a vizipolo.hu-nak:
– A Bajnokok Ligájában az egyik legjobb csapattól kaptunk ki, egy döntetlen játszottunk hazai pályán itt pedig egy nagyon nagy küzdelemre késztettük őket, persze lehetett volna jobban is játszhattunk volna. Nagyon sokat hibáztunk, de emelt fővel hagyom el az uszodát és büszke vagyok a csapattársaimra.
Mikor ment el a mérkőzés?
– Úgy érzem 8-4-nél ment el, mikor kicsit tanácstalanok voltunk emberelőnyben. Tehetetlenek voltunk. Tizenegy gólt engedtünk a Szolnoknak, és mi nem tudtunk ennyit lőni egy ilyen szupercsapatnak.
Van benned hiányérzet?
– Nem vagyok egy picit sem szomorú. Maximálisan elégedett vagyok. Nincs bennem hiányérzet, szívvel, lélekkel küzdöttünk. Ennyi volt bennünk. Szeretném hangsúlyozni, hogy ezen a meccsen. November van, bízom benne, hogy a Magyar Kupa döntőre vagy a későbbiekben esetleg jobb formában leszünk. Azokat az elkerülhető gólokat, amiket most kaptunk ki tudjuk majd javítani.
Joseph Kayes, az új-zélandi center pedig így értékelt: Ez a Szolnok nagyon erős csapat, lehet, hogy a legerősebb a világon. Mindent megpróbáltunk, de ez most ennyire volt elég. Sajnos lassúak is voltunk, amikor kellett volna, nem tudtunk elég gyorsan reagálni. A végén meg persze, már stresszesek is voltunk.
További cikkünk a témában:
– Kialakult a BL főtábla mezőnye – A teljes programot ismertetjük és esélyeket latolgatunk
Sz. B.