Olaszország legyőzve – Ötödik helyen végzett női válogatottunk a vb-n
Végig vezetve, végül kétgólos győzelmet aratott női pólóválogatottunk az olaszok ellen, így az ötödik helyen zárt.

Budapest, 2017. július 28.
Az olasz Aleksandra Cotti (b) és Takács Orsolya a nõi vízilabdatornán a 5. helyért játszott Olaszország – Magyarország mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 28-án.
MTI Fotó: Czagány Balázs
Az első negyedben Bujka góljával megszereztük a vezetést és ki nem adtuk a kezünkből. Bár az olaszok Bianconi révén egyenlítettek, de Szilágyi majd Antal jóvoltából már kettő volt közte. Az utolsó szót azonban Bianconi mondta ki, 2-3. A második nyolc percben már többször is visszaállítottuk a közte kettőt, de az olaszok rendre ott voltak a nyakunkon. A hajrában Gurisatti 6-4-re módosította az állást és közte kettővel mehettünk a nagyszünetre.
A fordulás után Szilágyi már 7-4-re alakította az állást, de az olaszok Bianconi ötösével, majd egy fórral visszajöttek közte egyre, 6-7. A negyed végén azonban jött Keszthelyi, 8-6. A záróakkorban még rá tudtunk tenni egy lapáttal. 9-6, majd 10-7 is volt az állás. A vége 10-8-as siker lett.
Női válogatottunk, így az ötödik helyen végzett.
Az 5. helyért
Olaszország – Magyarország 8-10 (2-3, 2-3, 2-2, 2-2)
Olaszország: Gorlero – Garibotti 4, Queirolo, Radicchi, Aiello, Bianconi 4, Emmolo. Csere: Tabani, Picozzi, Palmieri, Cotti, Dario. Szövetségi kapitány: Fabio Conti
Magyarország: Gangl – Czigány 1, Szücs G., Keszthelyi 3, Bujka 1, Csabai 1, Szilágyi 2. Csere: Antal D. 1, Gurisatti 1, Takács O., Illés, Tóth I. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
Szöveges élőnk:
Vége, győztünk! Az ötödik helyen végzett női válogatottunk a vb-n
– ötöst kapnak az olaszok, 8 -10
– Czigány is villan, 10-7 ide
– Garibotti ismét kettőre csökkenti az olasz hátrányt, 7-9
– Csabai is megrezgeti a hálót, 9-6 ide
– az olaszok a blokkba lövik az előnyüket
Vége a negyednek, 8-6 ide
– magyar előny, időkérés után, Keszthelyi 8-6 ide
– kihasználják a fórjukat, 6-7
– fórban az olaszok, időt kérnek
– Bianconi egy ötösből szépít, 5-7
– Szilágyi már a második gólját lövi, 7-4
6-4 a nagyszünetben ide
– Keszthelyi csavar a kapufára
– Gurisatti talál be 6-4 ide
– fórba kerülnek az olaszok, megjáratják, 4-5
– Keszthelyi nem hibázik, 5-3 ide
– előnybe kerültünk, időt kértünk
– az első helyzetet fogjuk, de Garibotti ismétel, 3-4 ide
– olasz fór, időt kértek
– Keszthelyi talál be egy megúszás után, 4-2
Vége az első negyednek, 3-2 ide
– Bianconi pattintja be, 2-3
– Antal a rosszkéz oldalról, 3-1 ide
– fórban játszanak az olaszok, időt kértek
– előnybe kerülünk, Szilágyi középről, 2-1 ide
– Keszthelyi lövését védi az olasz kapus
– előnyben az olaszok, Bianconi bevágja, 1-1
– Bujkának jó a bejátszás, 1-0 ide
– Bujkát tüntetik el
– Gangl védett egyet
– bevonulások zajlanak
– utoljára lép fel női válogatottunk a vb-n
– a 7. helyre a görögök futottak be, akik 8-6-ra verték az ausztrálokat