Szentendrén is vízilabda fellegvár épül
Megalakította Szentendre város sportegyesülete új szakosztályát, melynek a Vizes Nyolcas lesz az otthona. Többek között Hosnyánszky Norbert és Szivós Márton is kiveszi a részét az itteni vízilabda életből…
Szentendre nagyot lép előre azzal, hogy megalakította vízilabda-szakosztályát, de fontolva szeretnének előre haladni. Ebben nagy segítség lehet, Hosnyánszky Norbert és Szivós Márton, akik segítenek a tervek megvalósításában. „Nagyon megtisztelő, hogy ránk gondoltak az új szakosztály megalakulásakor.Remélem, hogy meg fogunk felelni az elvárásoknak. Rengeteg ötletünk van, amit szeretnénk megvalósítani. A fő célunk az, hogy sok egészséges gyereket neveljünk. S ha ebből a sok gyerekből tudunk nevelni az ob I-nek és a magyar válogatottnak, akkor az külön öröm lesz” – mondta világbajnokunk, Szivós Márton.
Hosnyánszky Norbert pedig eképp szólt: „Nagyon megtisztelő, hogy képviselhetjük Szentendrét. Nem volt nehéz döntés, hogy igent mondtunk, hiszen jövőbe mutató tervet tettek elénk, amely a magyar sportnak és a vízilabdának is nagyon jó. Reméljük, hogy működni fog ez a nagyon jó társaság, és hasznosak leszünk Marcival ketten.”- fejezte be olimpiai bajnokunk.
A vízben ezek után egy gálamérkőzést játszottak az öregfiúk, majd a gyerekek vették bírtokukba a medencét.