2014 augusztus 25.

U19-es Eb: Hollandia is kipipálva

A magyar U19-es válogatott  második mérkőzését is megnyerte az Eb-n. Horkai György-tanítványai ezúttal a hollandokat verte. Holnap  a csoportelsőségért játszik a válogatott a spanyolok ellen.2014 u19es eb02
Tegnap a csoportrivális spanyolok 13-10-re verték a hollandokat, míg a magyar válogatott 16-7-re a szlovákokat. Ma a tulipánosok voltak soron.

Kicsit idegesen kezdtünk. A negyedik percben Horkai időt is kért, hogy rendet tegyen a fejekben, egy percre rá pedig Zalánki megszerezte a vezetést.

A második negyedben Sedlmayer révén már kettő volt az előny, jól úszott meg a Vasas kiválósága és középről bombázott, majd jött Kovács Gergő lövése és már 3-0-ra ment a csapat. A remek védekezés és Kardos bravúrjai is kellettek ahhoz, hogy a csapat majd tizenhat percig ne kapjon gólt, de az utolsó minutumban egy emberelőnyt használt ki a holland válogatott, így 4-1-es vezetéssel mehetett a nagyszünetre a csapat.

A harmadik negyedet bombagólunk nyitotta, de erre – bár nem olyan szép találattal – volt válasza a hollandoknak. A hajrá előtt ismét Zalánki villant. Ezek után a hollandoknál is beindult a gólgyártás, de a nyolc perc végére megtartva a háromgólos előnyt, 7-4-re vezetett a válogatott.

A negyedik negyed sem zajlott eseménytelenül, hiszen a hollandok egy ötöst hibáztak, míg mi négyre hízlaltuk az előnyt. A folytatásban is termelte mindkét csapat a gólokat, a vége 11-9-es magyar győzelem lett.

Hollandia – Magyarország 9 – 11 (0-1, 1-3, 3-3, 5-4)

Nem sok idő lesz a regenerálódásra, hiszen holnap – magyar idő szerint – 07:00-től ismét jelenése van a csapatnak a csoportgyőzelemért a spanyol válogatott ellen.