2014 augusztus 14.

Női Világkupa: Ötgólos vereség az amerikaiaktól

Női válogatottunk a Világkupa csoportjának zárómérkőzésén ötgólos vereséget szenvedett az olimpiai-bajnok Egyesült Államoktól. Holnap Kínával vagy Oroszországgal mérkőzünk a négyközé jutásért.

2014 noi valogatott magyar - usa01
A Hanti Manszijszkban zajló Világkupán a női válogatottunk öt góllal kikapott az Egyesült Államok csapatától.

A mai ellenfelünkkel nem is olyan régen játszottunk, még június végén, Cegléden találkozott egymással a két gárda, akkor 10-9-re mi győztünk.

A mostani mérkőzés előtt az amik két győzelemmel – Ausztráliát és Dél-Afrikát győzték le a Világkupán – álltak a csoport élén, nekünk pedig egy győzelmünk és egy vereségünk volt.

A találkozó jól kezdődött, mi szereztük meg a vezetést, és 2-2-ig fej-fej mellett haladt a két gárda, ekkor azonban Seidemann ismét az amikhoz ragadta a vezetést, amely a negyed végéig kettőre hízott. A második negyedben ismét a magyar háló rezdült, és csak az etapban egyetlen gólig jutottunk, egy ötméterest sikerült értékesítenünk, így 3-7 állt az eredményjelzőn a forduláskor.

A harmadik nyolc percben sokáig tartottuk a négygólos különbséget, majd a hajrá az amerikaiaké volt ismét, így 7-12-vel mehettünk pihenni. A negyedik negyed kiegyenlített küzdelmet hozott, 3-3-as etapot produkáltak a csapatok, így a vége 15-10-es amerikai győzelem lett.

A csoportban a harmadik helyen végzett a válogatott, így holnap vélhetően a kínaiakkal vagy az oroszokkal meccselhetünk az elődöntőért.

Női Világkupa, harmadik játéknap:

Magyarország-Egyesült Államok 10-15 (2-4, 1-3, 4-5, 3-3)

A további, mai program:

12:30 Ausztrália-Dél-Afrika

14:00 Kína-Szingapúr

15:30 Oroszország-Spanyolország

 

Fotó: MTI