Visszatérhet a montenegrói nagyágyú a válogatottba
Boris Zlokovic, több évnyi légióskodás után ősztől ismét otthon játszik, a Jadran Herceg Novi-ban. A Világ-, és Európa-bajnok ráadásul bejelentette, ha meghívót kapna – a londoni olimpia után lemondta a válogatottságot – ismét a nemzeti együttes rendelkezésére állna.
Négy évvel azután, hogy játszott a Reccóban és a Radnickiben, Boris Zlokovic ismét otthon fog játszani idén ősztől.
A váltásról, eképp nyilatkozott: Több tényezője is volt, hogy így döntöttem. Mindenekelőtt a családom miatt, hiszen szeretném látni, ahogy a fiam felnő, és ez a légióskodásom során a távolság miatt nem volt kivitelezhető. Raádásul a szüleim is közel lesznek hozzám. A másik ok, hogy Vladimir Gojkovicsal dolgozhatok együtt, ő garancia, hogy a csapat sokat fog fejlődni. (- az edzővel játszottak is együtt, akkor még Szerbia és Montenegró válogatottjában – a szerk.)
A montenegrói center utoljára a londoni olimpián szerepelt a válogatottban, majd lemondta a szereplését, így két nagy eseményről, a barcelonai Vb-ről és a budapesti Eb-ről maradt le. Most, hogy hazatért átértékelt ezt a tettét is: ‘Mindig nagy megtiszteltetés volt a válogatottban játszanom. Még a szemeim előtt lebeg az emlékezetes győzelmek, amiket arattunk a csapattal, de szükségem volt erre a kis pihenőre, hogy most vissza tudjak térni. Készen állok, jól érzem magam és alig várom, hogy elfogadjam a válogatott behívót.’
A legnagyobb eredményei a válogatottban:
– Világbajnok 2005 – Szerbia és Montenegró
– Európa-bajnok 2003 – Szerbia és Montenegró
– Európa-bajnok 2008 – Montenegró
– Világliga-győztes – 2009 – Montenegró