2015 június 08.

Drón, forróság, pörgés – Elkezdte felkészülését a férfiválogatott

Hétfő délelőtt 11 órától megtartotta első edzését az immár teljes, 18 tagú férfiválogatott. Benedek Tibor szövetségi kapitány legénységre a nyáron nagy feladatok – világbajnokság, világliga – várnak. A nyári tornákra készülő bő keret első edzését a margitszigeti nyitott Széchy-uszodában megtekinthették a sajtó képviselői is.férfivaLOGATOTT SZECHY madaras

„Merre találjuk Manhercz Krisztiánt?” – szólt a kérdés. „A vízben!” – hangzott a felelet. És ez így helyes, hiszen mától a teljes kerettel dolgozik együtt Benedek Tibor szövetségi kapitány. Az elmúlt hetekben egy minikerettel dolgozhatott, amelyből ilyen-olyan okok miatt többen hiányoztak. Ez a miniválogatott játszott például pénteken Vincze Balázs a dél-koreai universiade-játékokra készülő válogatottjával, kemény meccseket.

Hosszú menetelésbe kezd a magyar férfiválogatott, kedden már Olaszországba utazik, hogy a helyi nemzeti csapattal vívjon felkészülési találkozót, aztán világliga-döntő Bergamóban a hónap végén, majd Vodafone-kupa idehaza, és végül a desszert, a kazanyi világbajnokság jön. Reméljük, hogy ízlik majd az összes fogás…

A menüsornak és a múltbéli szép lakomák emlékének megfelelően óriási volt az érdeklődés a sajtó részéről a Benedek-csapat első edzés iránt. A levegőben drón repkedett, onnét videózott, a vakuk villogtak, az edzés végén pedig a kapitány, a stáb, a játékosok nem győztek interjúkat adni tévéknek, rádióknak, mindenhova, szaklapnak és bulvárnak.

benedek csapat

„Mindig nagyon jó érzés itt lenni – mondta el Salamon Ferenc. – Amikor elkezdtük a munkát, sokkal kevesebben voltunk, akkor egy kicsit másféle munkát végeztünk. Most, hogy teljes számmal itt vagyunk, a taktikára is helyeződik a hangsúly, nem csak az erőnlétre. Nekem két hét pihenő jutott, ez pont elég, ennél több már rossz lett volna… Szép fokozatosan haladunk előre, a cél a világbajnokság. Az a célom, hogy a nyár végére elmondhassam, stabil tagja vagyok a csapatnak, az eredmény szempontjából meg minél fényesebb érem…”

„Feri becsúszik”, szólt Benedek Tibor, és a megszólított Salamon becsúszott. Forogtak a játékosok és a különféle taktikai elemek. Madaras került középre, egyetlen védőnek, a társak cicáztak vele. Döngtek a kapufák, és szép számmal estek a gólok. A kapitány magyarázott, a partról figyelők pedig egy pillanatra irigyelték a 30 fok feletti hőmérsékletben, a tűző napsütésben a vízben lévőket – de csak egy pillanatra, öt percet is nehéz lett volna bírni odabent, a labdások között.

„Bruttó két hét pihenés és egy hét edzés volt eddig – összegezte az elmúlt heteket Gór-Nagy Miklós. – Jórészt fizikai felkészülés volt, nagyon sok úszással illetve kétkapuztunk az universiade válogatottal, még fiatal játékosokkal kiegészülve. Nagyon, nagyon lelkesek voltak és jól játszottak, úgyhogy a jövő is bizakodásra ad okot. A mostani tréningról, pedig a következőket mondta: Nem mondanám hogy izgalmas volt, hiszen elég sokat úsztunk. Örülök, hogy most már együtt vagyunk, hiányoztak a srácok, remélem, hogy ezzel mindenki így van.”

valogatott szechy

„Ők még lazábban úsznak, mert nekik most volt a pihenőjük – árulta el Német Toni, aki már a minikeretnek is tagja volt. – Pénteken, az universiade-csapat ellen voltunk a legfáradtabbak. Igaz, már három cserénk volt, mert szereztünk plusz embereket, de az előző hét tényleg sokat kivett belőlünk. Ha minden úgy csinálunk, ahogy Tibi mondja, akkor pontosan akkor leszünk topon, amikor kell. Felépítette ezt ő szépen, ahogy kell. A célom? Bekerülni az utazó keretbe, és ott maradni.”

Mindenkinek ez a célja, illetve a minél fényesebb érem. A nagy menetelés kedden kezdetét veszi, irány Olaszország, a Margitszigettől egy időre elbúcsúztak a fiúk.


A program

Péntektől vasárnapig római tornán vesz részt a nemzeti együttes Olaszország, Horvátország és az Egyesült Államok válogatottjának társaságában. Június 23. és 28. között következik a világliga nyolccsapatos szuperdöntője, szintén Olaszországban, Bergamóban, majd július végén rajtol a kazanyi vizes világbajnokság, ahol címvédőként indul a magyar válogatott. Benedek Tibor kapitány elmondta, hogy alapvető elvárás ezen a két nagy tornán az olimpiai kvalifikáció, mert ez azt jelentené, hogy biztosan szereztünk egy érmet. „Hiszen az első hely a világligában, és az első két hely a vb-n riói kvótát ér. Ha ez megvan, már nem szerepeltünk rosszul…”

A válogatott 18-as kerete:

Kapusok: Decker Attila, Lévai Márton, Nagy Viktor.

Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel, Bátori Bence, Bedő Krisztián, Erdélyi Balázs, Gór-Nagy Miklós, Hárai Balázs, Hosnyánszky Norbert, Jansik Dávid, Madaras Norbert, Manhercz Krisztián, Német Toni, Salamon Ferenc, Varga Dániel, Varga Dénes, Vámos Márton.

Fotó: Vizipolo.hu

Facebook-oldalunkon tovább fotókat talál a válogatott edzéséről!

Gy. Zs., Sz. B.

 

 

 

Kapcsolódó cikkek