2015 április 14.

Magyar – görög: 10 ezer jegy is elkelt volna

Este 18.15-től rendezik meg a sorsdöntő magyar – görög férfi pólómeccset Győrben. A vizipolo.hu riportja a találkozó előtt.

DSCN1100

Azt túlzás állítani, hogy Győr az esti Magyarország – Görögország vízilabda világliga-selejtező lázában ég, de az biztos, hogy a városban nagy az érdeklődés. Az alig pár hónapja átadott Aqua Sportarénában egész nap nagy volt a sürgés-forgás. A szervezők elmondták honlapunknak, hogy a jegyeket fél óra alatt kapkodták el, állítják, hogy 10 ezer jegyet is el lehetett volna adni a lelkes vízilabdarajongóknak. Jelenleg összesen 1200-an férnek el a januárban még próbaüzemmel járó Sportarénában, a sajtó- és a póthelyekkel együtt.

Győrnek még nincs első osztályú férfi pólócsapata, de ez rövidesen megváltozhat. Összefutottunk a Győri Vízisport Egyesület fiatal pólósaival, akik buzgón bólogattak: egy ilyen gyönyörű uszodához első osztályú csapat dukál. Most 16 éves a legidősebb a győri pólósok közül, reményeik szerint hamarosan egészen erős csapat tagjai lehetnek, akik a legjobbak, a most még csak messziről csodált legendákkal is összecsaphatnak a medencében. Azt láttuk, hogy Győr nagyon várja már az esti meccset, lépten-nyomon kiderült, sokan szeretik a vízilabdát, a magyar válogatottat. Biztosak vagyunk benne, hogy ez estére még hatványozottabban igaz lesz…

Férfi vízilabda világliga, európai A-selejtezőcsoport:

Április 14, Győr

18.15 Magyarország – Görögország

A csoport másik meccsén:

Április 14, Pozsony

18.00 Szlovákia – Románia

A magyar keret:

Kapusok: Nagy Viktor, Decker Attila (Szolnoki Dózsa-Közgép).

Mezőnyjátékosok: Salamon Ferenc, Gór-Nagy Miklós (A-Híd-OSC-Újbuda), Német Toni (Vasas-Plaket), Vámos Márton, Varga Dénes, Varga Dániel, Madaras Norbert ( Szolnoki Dózsa-Közgép), Angyal Dániel, Hosnyánszky Norbert, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs (ZF-Eger)

A csoport állása:

1. Magyarország 15 pont
2. Görögország 12
3. Románia 2
4. Szlovákia 1

Fotó: Vizipolo.hu

Gy. Zs.



Kapcsolódó cikkek