2014 július 05.

Németország Kupa: Ismét győzött a Benedek-csapat

A második napon is győzött a Benedek-csapat a Németország Kupán. Ezúttal a házigazdákat múlta felül a magyar válogatott. Holnap az USA ellen zárjuk a tornát…

2014 Benedek-csapat02
A nagyszünet után tudta leszakítani a Benedek-csapat a német válogatottat a találkozón, és végül két góllal nyert a csapat.

Az első negyed csak két gólt hozott. A németek szereztek vezetést Real révén fórból, majd Varga Dénes egyenlített ki. A második nyolc percben már potyogtak a gólok. Igaz, mindig nekünk kellett futni az eredmény után, volt olyan periódus, mikor kettővel is vezettek a vendéglátok. A nagyszünetre azonban Madaras majd Hosnyánszky góljaival 4-4 volt az állás.

A fordulás után a hajrára beindult a válogatott Madaras duplájával és Vámos találatával már 9-6 volt ide. Az utolsó negyedben magabiztosan tartottuk előnyünket, Erdélyi egy szép Szivós-passzt váltott gólra, majd még jött egy Oeler gól, és így 10-8-ra győztünk.

Holnap Németország ellen száll vízbe a Benedek-csapat.

Németország Kupa, második nap:

Németország – Magyarország 8 – 10 (1-1, 3-3, 2-5, 2-1)
Gólszerzők.: Real, Nossek 2, Eidner, Stamm, Schüler, Oeler, illetve Madaras 3, Varga Dénes 2, Varga Dániel, Hosnyánszky, Tóth, Vámos, Erdélyi

Benedek Tibor, a vlv-nek: Azt kell mondjam, hogy maximálisan meg vagyok elégedve! A befejezéseknél rengeteget hibáztunk, de hogy milyen munkát végzünk – az tökéletes. Ahogy játszunk, az elzárásaink, a mozgásaink…, teljesen rendben van már. Bízom abban, hogy a hibák terén a jövő hétig még sokat javulunk, de maga a rendszer felállt…

Az első találkozón:

Montenegró – USA 9 – 9

A tegnapi napon történt:

Montenegró – Magyarország 8 – 9 (2-1, 2-2, 3-3, 1-3)

Németország – USA 11 – 12 (3-3, 2-5, 3-3, 3-1)

A torna zárónapján:

Július 6., vasárnap

10:00 Magyarország – USA

12:00 Németország – Montenegró

Fotó. vizipolo



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.