2014 augusztus 24.

Férfi Világkupa: Ötméteresek után ezüstérmes a Benedek-csapat

Ezüstérmet szerzett a magyar válogatott a Világkupán. A döntőben döntetlen született a szerbek ellen a rendes játékidőben, majd a büntetőpárbajt a délszlávok bírták jobban…2014 vilagkupa ferfi11
Az első negyedben idegesen kezdett mindkét csapat, ezt jól mutatja a kimaradt fórók, és a kapufák. Aztán Bátori használta ki a sokadik előnyünket, majd Mandic egy szabaddobásból egalizált. Ismét jött egy előny, melyet Erdélyi vágott be, így 2-1 volt az etap végén.

A második negyedben Obradovicról maradtunk le, így ő egalizált. Majd jött két szemetgönyörködtető magyar támadás, előbb Hárai forgatta be emberét, majd Hosnyánszky lőtt középről. Ezek után az utolsó percre egyenlíteni tudtak a szerbek, Ubovic értékesített egy fórt, majd Subotic középről bombázott. Erdélyi révén viszont a fordulásra ismét nálunk volt az előny, jól tört be, és fejezte be az akciót, így 5-4 volt ide a nagyszünetben.

A harmadik negyedben Erdélyi, aki már a harmadik találatát jegyezte kettőre hízott a magyar előny, amit Obradovic hamar egyre csökkentett. Az etap végén a szerbek belementek egy kis verekedésbe, de Benedek Tibor, hamar rendre intette a srácokat, mondván, hogy ezt akarják. Az utolsó nyolc perc előtt 6-5 volt ide.

A negyedik negyedben már vezettünk is 7-5-re, Decker révén, aki parádésan hasznélt ki egy fórt. Ezek után Vasic közelebb hozta a szerbeket, majd Subotic a hajrában kiegyenlített. Az utolsó percben még volt lehetőségünk a gólszerzésre, de nem tudott bevánszorogni a labda a kapuba, így jöhettek a büntetők.

Az ötmétereseket mi kezdük, Madaras és Mandic is belőtte az övét, de Bátori és Hosnyánszky is kihagyta, és hiába lőtte be Erdélyi a magáét, a szerbek nem tudtak hibázni, így 11-9-re győztek, és ők lettek a Világkupa-győztesek. A Benedek-csapatnak ezüstérem jutott.

Férfi Világkupa, döntő: (Kazahsztán, Almati)

Magyarország-Szerbia 7-7 – ötméteres után 9-11 (2-1, 3-3, 1-1, 1-2 – 2-4 )
Gólszerzők: Erdélyi 4, Bátori 1, Hárai 1, Hosnyánszky 1, Madaras 1, Decker Ádám 1 illetve Obradovics 2, Mandics 2, Rasovics 2, Vasics 2, Subotics 2, Ubovics 1.

Benedek Tibor közvetlenül a lefújás után a vlv-nek: – Nehéz most bármit mondani… A 7:7-tel nem volt bajom, az ötméterespárbajról azt gondoltam, hogy nem fogunk tudni kikapni, de sajnos nem így alakult.

A Férfi Világkupa Végeredménye:

1. Szerbia
2. MAGYARORSZÁG
3. Horvátország
4. USA
5. Ausztrália
6. Kazahsztán
7. Montenegró
8. Dél-Afrika



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.