2014 augusztus 01.

Férfi Ob I: Megvan a Vasas jövő szezonbeli kerete

Bejelentette a Vasas a követkeő szezonbeli keretét. A tavalyi évadhoz képest alaposan átalakult a piros-kékek csapata, hiszen nyolcan cserélődtek ki az együttesben.2014 Vasas01
A Vasas hivatalos honlapján jelentette be következő szezonbeli keretét. A csapat alaposan átalakul a következő idényre, hiszen nyolc új játékost kell beépíteni Földi Lászlónak az együttesbe.

„Nem voltunk egyszerű helyzetben a keret kialakításakor, hiszen az anyagi lehetőségeink korlátozottak. Mindenesetre úgy gondolom, hogy az adott körülményekhez képest jól megoldottuk a feladatot.  Szerkezeti szempontból nézve, a csapat védekező részlege maradt leginkább együtt.” – kezdte Földi László vezetőedző. – „A fiataloknak elsősorban kemény munkára, és emellett persze sok-sok türelemre van szükségük. Nyilvánvalóan nem érdemes az egy évvel ezelőtti dolgokkal előjönni, de az összecsiszolódás időszakát át kell vészelnünk, megint az ősz tűnik majd problémásabbnak. Bízom benne, hogy minél hamarabb sikerül a csapatot összerakni, és az eredményességhez elengedhetetlen stabil alapjátékunk gyorsan kialakul.” – folytatta, a Vasas vízilabdázót hosszú évek óta irányító szakember. – „Vannak még ifjúsági korúak is keretben (Burián, Kiss K. – szerk.) a fejlődésük érdekében ők is megkapják a lehetőséget. Kíváncsian várom, hogy a fiatal horvát Goreta miként illeszkedik be közénk, Bóbis Mátétól pedig azt szeretném látni, hogy jelentős tapasztalatával – Steinmetz Ádám mellett – a medencében fogja össze ifjú társait.” – az új nevekről eképp szólt Földi – ‘Egyértelmű, hogy még a honi pólóséletben otthonosak számára is vannak kevésbé ismert nevek együttesünkben. Ugyanakkor a hazai viszonyok tükrében azt is nyugodtan kijelenthetjük, hogy a különböző kluboknál szereplők javadalmazásban meglévő akár tizenötszörös eltérések ellenére, játéktudásban biztosan nincsenek ekkora különbségek a vízilabdázók között. Nem gondolja ezt másként Földi László sem: „Ha nyugodt körülmények között dolgozhatunk, és a tavalyival ellentétben a sérülések is elkerülnek minket, akkor a fiúk képesek lehetnek arra, hogy tisztességgel helytálljanak bármelyik csapattal szemben az OB I-ben.” – fejezte be a tréner

Az angyalföldieknél, mint a névsorból is látszik a fiataloké a főszerep, hiszen csupán négy igazán rutinos pólóst találunk, a többiek mind huszonhárom év alattiak.

A Vasas Plaket 2014/2015-ös kerete:

Kapusok:

Barabás Botond, Tihanyi Bernát, Lajkó Nikolas

Mezőnyjátékosok:

Bóbis Máté, Burián Gergely, Goreta Antun, Gyárfás Tamás, Hőna Dávid, Juhász-Szelei Norbert, Kiss Kristóf, Németh Toni, Sedlmayer Tamás, Steinmetz Ádám, Takács Bálint, Várnai Kristóf, Vereczkey Zoltán.

Jövő héttől napi két edzéssel készülnek Földi László-tanítványai a 2014/2015-ös idényre.

Fotó: Archív / Szb



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.