2014 augusztus 30.

1 nap vízilabda: Immár hatodszorra, most is sikerrel!

Ismét jó hangulatban, immár hatodik alkalommal zajlott az 1 nap vízilabda esemény. A mostani rendezvényen újrajátszották a ’97-es Len Kupa döntőt, most a Fradi győzött…2014 1nap01

Hatodik alkalommal rendezték meg az 1 nap vízilabda eseményt az UVSE szervezésében. A csapatok 24 óra alatt, 24 mérkőzést játszottak a Margitszigeten. A péntek 16 órától, szombat 16 óráig tartott rendezvénynek volt egy kiemelkedő találkozója, mégpedig a ’97-es Len Kupa döntőt játszották újra, akkor az UTE nyert, most pedig a Fradi.

Lovas Péter, az UVSE elnöke: „Talán más nem volt, mint az eddigi öt, de valahogy mindig egy kicsit jobb ez az egész, mint egy évvel korábban. Így volt ez most is. Mikor megalakult az UVSE, már akkor megjött az ötlet, hogy csináljunk valami olyan rendezvényt, ami eddig nem volt. S minden évben jöttek új ötletek, minden évben tanultunk az előző évből, és igyekeztünk valami olyan hozzátenni, ami izgalmassá és szebbé teszi ezt a rendezvényt.

Nagy örömünkre szolgált, hogy azok a játékosok, akik a 97-es LEN-kupa döntőjét játszották, itt voltak, szinte kivétel nélkül. Akik Magyarországon tartózkodtak, mind eljöttek, elutaztak, hogy itt legyenek velünk. Végül nagyon emlékezetes produkciót nyújtottak. Függetlenül attól, hogy közülük a legtöbben már nem aktív játékosok, egy nagyon lelkes és nagyon szép játékkal rukkoltak elő. Feladtuk magunknak a leckét, megvan a feladat, hogy kitaláljuk, jövőre mit tudunk még ehhez hozzátenni, hogy még szebb és még jobb ünnepe legyen ez a vízilabdának. Ez a rendezvény ugyanis nem az UVSE, hanem a sportág ünnepe.”

Az 1997-es Len Kupa döntőjének újrajátszott mérkőzésén:

UTE Office and Home – FTC-Vitalin 9-14 (4-4, 1-3, 2-4, 2-3)
Gólszerzők: Kásás 4, Kéri 2, Binder, Nitsovits, Ambrus 1-1, illetve Fodor 4, Hesz, Nagy S., Matajsz, Steinmetz B. 2-2, dr. Steinmetz Á., Dodog 1-1



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.