2014 augusztus 11.

Horkai György: Ez egy fantasztikus nap volt

Káprázatos estét produkált U18-as válogatottunk, hiszen világbajnok lett az U18-as Vb-n. Horkai György szerint az alázattal elvégzett sok munkának köszönhető, hogy csapata eljutott a dobogó legfelső fokáig….

Horkai Gyorgy0101
A tegnapi U18-as Vb döntőjében 10-8-ra legyőzte, ötméteresek után a magyar u18-as válogatott a spanyolokat, így világbajnok lett. A mérkőzés után értékelt a Horkai szakvezető.

Horkai György, szövetségi kapitány a mérkőzés után: “Fantasztikus este volt, nagyon boldogok a srácok, és én is. Különösen azért, mert végre látják a fiúk, hogy a sok munkának megvan az eredménye, és azt, hogy a jövőben is ugyanez vezethet a sikerekhez. Azért nagyon meg kell dolgozni, és ők megdolgoztak. Igazi döntő volt, inkább nagy csata, mint szép játék. Nálunk volt egy fantasztikus kapusteljesítmény, de a spanyolok kapusa is jól védett. Lezárhattuk volna hamarabb is a meccset, de elismerem, hogy a végén ők is megnyerhették volna.

Azt mondtam a srácoknak, lőjék nyugodtan az 5 métereseket, mert olyan nincs, hogy egy csapat háromszor 5 méteresekkel győz egymás után. Szerencsére higgadtak voltak. Azt gondolom, nagyképűség nélkül, hogy megérdemeltük a világbajnoki aranyérmet, mert végig jól játszottunk. A fiúk nagyon együtt vannak, veretlenek maradtak. Mondhatom, hogy meghaltak egymásért a vízben. Az egymás iránti szeretet és tisztelet átlendítette őket minden holtponton. Most ünnepelnek, nagyon fáradtak, de édes fáradtság ez. Engem is bedobtak a vízbe, nem számítottam rá, nem is készültem. Hétfőn megyünk haza, én pedig kedden már folytatom a munkát a 95-ös válogatottal, készülünk az Európa-bajnokságra.” – mondta az mvlsz.hu-nak.

Kiss Kristóf, immár U18-as világbajnokunk:  “Ez a meccs arról szólt, hogy ki mennyire akarja ezt az aranyat! Mi jobban akartuk, és meg is lett az eredménye! Nem akarok nagykepű lenni, de én az elejétől kezdve tudtam, hogy nyerünk, mert olyan munka állt emögött, ami más eredményt nem hozhatott! Gratulálok a Csapatnak! Harcosok voltunk ma, akik vérig küzdöttek!! Nem utolsósorban szeretném megköszönni az egész szurkolótábornak, aki kint volt, és akik otthonról szurkoltak! Ők is fontosak voltak!”

A továbbiakban sem fogunk unatkozni, hiszen holnap kezdődik a felnőtt női világkupa, aztán a férfiak is vízbe szállnak a VK-án. Lesz még U18-as női Vb, és 19-es férfi és női Európa-bajnokság.

Az U18-as világbajnokság végeredménye:

1. Magyarország
2. Spanyolország
3. Oroszország
4. Szerbia
5. Montenegró
6. Törökország
7. Olaszország
8. Horvátország
9. Ausztrália
10. Kanada
11. USA
12. Japán
13. Brazília
14. Kazahsztán
15. Egyiptom
16. Argentína
17. Irán
18. Dél-Afrika
19. Új-Zéland
20. Per



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.