2017 július 16.

Vizes vb – Biztos győzelem Japán ellen

Női válogatottunk könnyedén lépett túl Japánon a vb első játéknapján.

Budapest, 2017. július 16. Keszthelyi Rita (b) és a japán Szuzuki Kotori a nõi vízilabdatorna C csoportjában játszott Magyarország - Japán mérkõzésen a 17. vizes világbajnokságon a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában 2017. július 16-án. Magyarország-Japán 20-11. MTI Fotó: Czagány Balázs

(MTI Fotó: Czagány Balázs)

Finoman fogalmazva is jól kezdtük a mérkőzést. Bujka Barbara kétszer is megmutatta, miért ő a világ egyik legjobb centere, még Szilágyi Dorka nem volt megilletődve, újoncunk is duplázni tudott, 4-0. A japánoktól egy szépségtapaszra telt az első negyedben, így 1-4 volt az állás. A második nyolc percben sem áltunk le, sőt… Sorra jöttek a gólok. Úgy éreztük magunkat, mint valami bemutató meccsen, a közönség pedig fantasztikus volt. E kettő is kellett ahhoz, hogy már két negyed után eldőljön a meccs, hiszen 12-4-re vezettünk.

A fordulás után is csak nőtt a különbség. Keszthelyi Rita is nagy kedvvel játszott. Jól mutatta ezt csavargólja, amit nagy taps fogadott a közönségtől, 6-17. Az utolsó negyedben kihagyott a figyelem, de így is kilenccel győztünk. A következő ellenfél Franciaország lesz.

A vb-nyitányán:

Magyarország – Japán 20–11 (4–1, 8–3, 5–2, 3–5)

Magyarország: Gangl – Czigány 1, Szücs G., Keszthelyi 4, Bujka 5, Csabai, Szilágyi 2. Csere: Antal 2, Gurisatti 2, Takács O., Illés, Tóth I. 4, Kasó (kapus). Szövetségi kapitány: Bíró Attila

Japán: Aoki – Sakanoue, Yamamoto 4, Inaba 2, Noro, Tokumoto, Suzuki. Csere: Arima 4, Kazama 1, Magariyama, Niizawa, Hosoya. Szövetségi kapitány: Hideo Katho

Bíró Attila a meccs után a vizipolo.hu-nak: A védekezés az utolsó negyedben nem volt jó. A holnapi úszóprogram látja ennek kárát, mert mondta, hogy az utolsó negyedben minden egyes kapott gól 100 méter időre úszás, a lányok ezek szerint úszni akartak. Azért kaptam sárgalapot, mert  túlzottan örültem egy kiállításnak. Edzői pályafutásom során valószínűleg ez volt az egyetlen olyan mérkőzés, amit le tudtuk hozni egy kiállással. Ha négy-öt gólt lőnek a japánok akkor lettem volna elégedett. A franciákat meg kell verni tíz, tizenöt góllal. Körülbelül annyival, mint a hollandok győztek ellenük.

Bujka Barbara: Jó meccs volt. Az utolsó két negyedben kihagyott a figyelem. A védekezésen változtatnunk kell, de támadásban is. Azt mondták nem lesznek sokan vasárnap, ehhez képest, amikor bejöttünk, mindenki idegesebb lett, mint szokott. Nagyon jó volt ilyen közönség előtt játszani.

ÉLŐ szövegesünk a meccsről:

Vége, kilenc góllal nyertünk, 11-20-ra

– Arima fejezi be a gólgyártást, 11-20

– Tóth ismét 10-20

– Arima elemében van, 10-19

– Arima ismét érkezik 9-19

– Tóth Ildikó ismét beköszön 8-19

– Keszthelyi jól kilóbálja, 8-18

– zsinórban a másodikat lövik, Inaba, 8-17

– Yamamoto 7-17

Vége a harmadik negyednek, 6-17 ide

– Keszthelyi csavar egyet, 6-17 szépségdíjas találat

– Gurisatti centerezik, 6-16

– Yamamoto 6-15

– Tóth góljával már mócsing közte, 5-15

– Keszthelyi ejt egy szépet, 5-14

– Antal válaszol, 5-13

– Arima ismét eredményes, 5-12

– kapust cseréltünk

Vége a második negyednek, 4-12 ide

– a negyed utolsó másodperceiben Kayama szépít, 4-12

– Gurisatti is a vízben, és ha ott van lő egy gólt, 3-12

– Tóth Ildikó is bemutatkozik, 3-11

– Yamamoto küzd meg Keszthelyivel, végül a japán pólós győz, 3-10

– Bujka már az ötödik találatát jegyzi, 2-10

– Antal is meglövi a magáét, 2-9

– Bujka megharcolt a nyolcadik gólért, 2-8

– rögtön jön rá a válasz, Czigány indul be, 2-7

– Arima váratlanul ellövi, 2-6

– a csk-nk is betalált, Keszthelyi a hatodikat püföli be a japán kapuba

– Bujka már a harmadikját lövi, 1-5

Vége az első negyednek, 4-1-re vezetünk

– Yamamoto paszírozza be a fórt, 1-4

– magyar kiállítás, Japán időkérés

– Szilágyi mintha lemásolta volna az elsőt, 4-0

– Az újoncunk is gólt ragaszt, Szilágyi kapufás találatával már 3-0 ide

– Bujkának adjuk be, 2-0 ide

– Bujka rögtön bemutatkozik egy kapusról kijövő labádra csap le, 1-0 ide

– a hangulatra nem lehet panasz

– a himnuszok elhangoztak

– hamarosan kezdünk…

– a legnagyobb arányú győzelmet az amerikaiak aratták, akik 24-2-re verték a dél-afrikaiakat.

– eddig papírforma eredmények születtek a vb-n

– a mérkőzés 20.10-kor kezdődik

További eredmények: 

JÚLIUS 16., VASÁRNAP

Brazília-Kína 4-11 (2-4, 0-2, 2-1, 0-4)
Új-Zéland-Spanyolország 2-10 (0-3, 1-1, 0-2, 1-4)
Dél-Afrika-Egyesült Államok 2-24 (0-6, 0-7, 2-5, 0-6)
Hollandia-Franciaország 17-2 (7-0, 5-0, 3-1, 2-1)
Ausztrália-Kazahsztán 16-4 (4-1, 4-1, 4-2, 4-0)
21:30: Oroszország-Görögország

További program: 

JÚLIUS 18., KEDD

9:30: Egyesült Államok-Spanyolország
10:50: Új-Zéland-Dél-Afrika
12:10: Japán-Hollandia
13:30: Görögország-Kazahsztán
17:30: Ausztrália-Oroszország
18:50: Kína-Kanada
20:10: Franciaország-MAGYARORSZÁG
21:30: Olaszország-Brazília

JÚLIUS 20., CSÜTÖRTÖK

9:30: Japán-Franciaország
10:50: Ausztrália-Görögország
12:10: Oroszország-Kazahsztán
13:30: Olaszország-Kína
17:30: Brazília-Kanada
18:50: Új-Zéland-Egyesült Államok
20:10: Hollandia-MAGYARORSZÁG
21:30: Dél-Afrika-Spanyolország

További program
Július 22., szombat

A nyolc közé jutásért:
C2-D3
C3-D2
A2-B3
A3-B2

Július 24., hétfő

Negyeddöntő:
A1-C2/D3
B1- C3/D2
C1- A2/B3
D1-A3-B2

Július 26., szerda

Elődöntő:
A1-C2/D3 győztese-B1-C3/D2 győztese
C1- A2/B3 győztese-D1-A3-B2 győztese

Július 28., péntek

Bronzmérkőzés
Döntő

– a vizes vb teljes programja



Kapcsolódó cikkek