2015 április 14.

Világliga: győzött és csoportelső Magyarország, irány a szuperdöntő!

Győrben játszotta utolsó világliga selejtezőjét a magyar válogatott. A görögök nem adták olcsón a bőrüket, az utolsó negyed előtt kettővel vezettünk csak. Végül győztünk és kijutottunk az olaszországi döntőre!

DSCN1114

Mint az korábban megírtuk, kedden befejeződnek a világliga európai selejtezőcsoportjaiban is a küzdelmek.  A győri találkozón képlet egyszerű volt: ha a magyar válogatott nem veszít nagyon (Görögországban két góllal, 15-13-ra nyertünk), akkor bejut a világliga nagydöntőbe. Benedek Tibor csapata vasárnap óta készül Győrben – nyílt edzéseket is tartottak -, ebből is látszott, komolyan veszi a mérkőzést. A görögök felkészülése kapcsán írtunk róla, hogy összeszokott gárda a vendégeké, kilenc Olympiakosz-játékos a tagja, ráadásul a szövetségi kapitány, Teodorosz Vlahosz is a pireusziakat szolgálja egyben.

Két kapufával kezdődött a mérkőzés, mindkét oldalra jutott egy-egy. Aztán Decker Attila remekelt a magyar kapuban, majd Salamon kétszer is remekül passzolt középre, emberelőnyhöz juttatva a Benedek-csapatot. Aztán bő három perccel a kezdés után Madaras ejt egy nagyon okos gólt, vezetett a magyar válogatott (1-0). Szinte felrobbant a dugig tömött uszoda. Hát még akkor, amikor Hárai passzolt középre, Angyal pedig középről a kapuba húzta a lasztit. Gyönyörű gólt értünk el! Ne felejtsük, hogy Hárait legutóbb, az Eger – Honvéd meccsen, a bajnokságban 4 perces büntetéssel sújtották, most a lehető legjobban adta ki a dühét. A negyed vége előtt előnyből (Hosnyánszkyt szórták ki a bírók) szépítettek a görögök, Kolomvosz volt a tettes. (2-1).

DSCN1161

A folytatásban megint Hárai villant, és máris kettővel vezettünk. Varga Dániel villant balról, majd Decker-védések és nagyszerű blokkok után támadásban is bizonyított a csapat. Vámos középről erőteljes lövést küldött a görög kapuba – majd kiszakadt a háló. Máris 5-1!. Funtulisz szépített, de előbb a görög kapitány kikérte idejét, igen ideges fejjel magyarázva játékosainak. Csodás perceket produkáltak Madarasék, gyorsan elhúztak az ellenféltől. Hosnyánszky emberelőnyből növelte tovább az előnyt (5-2). Egy ideg kettős fórban is játszottunk. A védekezésünk rendben volt, a görög előnyök sorra kimaradtak, Decker is parádézott. Végül 10. fórjukat Gunasz váltotta be, így alakult ki a félidei állás (6-3).

DSCN1144

Funtulisz büntetője hozta közelebb a vendégeket. Madaras majd Kolomvosz váltott gólt, aztán Murikisz találata egyre hozta a vendégeket (7-6). A görög hálóőr ekkoriban többször is jól avatkozott be. A görögök többször is az egyenlítésért támadhattak, bizony, kellettek a blokkok és Decker jó közbeavatkozásai. Salamon még mellé lőtt, de egy perccel a negyed vége előtt egy előnyt Hosnyánszky már gólra váltott (8-6). Így mehettünk a hajrára.

Varga Dénes büntetőjére és Vámos góljára szórványosan érkezett válasz, az utolsó három percnek három gólos fórral mehettünk neki (10-7), már biztos volt a magyar csoportelsőség. Közben Decker Attila lába begörcsölt, akárcsak 2013-ban, a Vodafone-kupán. Varga Dániel és Hosnyánszky találata egy szép Vlahopulosz-megmozdulást fogott keretbe (12-9). A vége 12-11. Ezzel Benedek Tibor csapat első lett az A-csoportban, és részt vehet az olaszországi nagydöntőben!

 

Férfi vízilabda világliga, európai selejtezők, 10. (utolsó) forduló:

A-csoport:

Magyarország – Görögország 12-11 (2-1, 4-2, 2-3, 4-5)

Győr, Aqua Sportaréna, 1200 néző

Vezette: Brasiliano (olasz), Uz (török)

Magyarország: Decker A. – Gór Nagy, Madaras 2, Salamon, Varga Dániel 2, Varga Dénes 1, Hárai 1. Csere: Erdélyi, Vámos 2, Hosnyánszky 3, Angyal 1, Német.

Szövetségi kapitány: Benedek Tibor

Görögország: Calkanisz – 2, Kiriakosz, Murikisz 3, Gunasz 3, Vlahopulosz 1, Kriszoszpatisz. Csere: Milonakisz, Delakasz, Derviszisz, Kolomvosz 2

Szövetségi kapitány: Teodorosz Vlahosz

Gól/emberelőnyből: 5/13, ill. 8/19

Gól/kettős emberelőnyből: 1/1, ill. –

Gól/ötméteresből: 1/1, ill. 1/1

Kipontozódott: Gór-Nagy (27. p.), Angyal (27. p.), Hosnyánszky (31. p.), ill. Derviszisz (18. p.), Pontikeasz (25. p.), Funtulisz (28. p), Delekazs (31.p)

A csoport másik találkozóján:

Szlovákia – Románia 8-9 (2-1, 3-3, 2-3, 1-2)

 

További mérkőzések:

B-csoport:

Szerbia – Oroszország 11-10 (2-3, 4-1, 2-2, 3-4)

20.30 Spanyolország – Németország (Barcelona)

C-csoport:

21.00 Törökország – Montenegró (Isztambul)

Horvátország – Olaszország 14-11

 

Az A-csoport végeredménye:

1. Magyarország 18 pont
2. Görögország 12pont
3. Románia 5 pont
4. Szlovákia 1 pont

A csoportok állása az utolsó forduló előtt:

B-csoport

1. Szerbia 15 pont
2. Oroszország 12 pont
3. Spanyolország 3 pont
4. Németország 0 pont

C-csoport

1. Horvátország 18 pont
2. Olaszország 14 pont
3. Montenegró 7 pont
4. Törökország 3 pont
5. Franciaország 0 pont

A szuperdöntő csoportbeosztása (Bergamó, Olaszország, június 23-28):

A-csoport:

– Az európai A-csoport 1. helyezettje (jelenleg Magyarország áll az élen)
– Az európai C-csoport 1. helyezettje (Horvátország)
– Az interkontinentális selejtezőtorna 2. helyezettje (Brazília)
– Az interkontinentális selejtezőtorna 4. helyezettje (Kína)

B-csoport:

– Az európai B-csoport győztese (jelenleg Szerbia áll az élen)
– A rendező ország (Olaszország)
– Az interkontinentális selejtezőtorna 1. helyezettje (Ausztrália)
– Az interkontinentális selejtezőtorna 3. helyezettje (Egyesült Államok)

Gy. Zs.

Kapcsolódó cikkek