Nyilvános edzéseket tart a férfiválogatott Győrben
A világliga-döntőbe kerülés a célja a magyar férfi vízilabda-válogatottnak Győrben az április 14-i, görögök elleni selejtezőn. A jövő vasárnap 19, illetve utána hétfőn pedig 11 és 19 órakor edzésekre bárki bemehet az Aqua Sportközpontba.
Sajtótájékoztatót tartottak Győrben, a találkozó helyszínén. Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a távirati irodának elmondta: a legfontosabb, hogy olyan erőben legyen a válogatott, hogy kijusson a jövő évi olimpiára. A MOB ahogy eddig, úgy ezután is minden segítséget megad a válogatottnak – hangsúlyozta. A MOB-elnök, aki egyben a megyeszékhely Fidesz-KDNP-s polgármestere, úgy fogalmazott, a mérkőzéssel teljesedik ki Győr „sportos város” jelzője, mert Magyarország egyik legsikeresebb sportágának legjobbjait láthatják a győriek az Aqua Sportközpontban.
Benedek Tibor szövetségi kapitány kifejtette, a legutóbbi, románok elleni világliga-selejtező jól sikerült, és bízik benne, hogy kitart a csapat lendülete. A szakvezető emlékeztetett, hogy az első csoportmérkőzésen már találkoztak a görög válogatottal, és Athénban két góllal a magyar válogatott nyert. Benedek Tibor az emberelőny kihasználását jelölte meg a görögök erősségének. Közölte, az ellenfél mindig tud meglepést okozni, így most is nehéz mérkőzésre, ám győzelemre számít.
A csoportelső magyar válogatott ha nem kap ki, kijut a június 23. és 28. közötti bergamói döntőre. A szabályok értelmében ott az első helyezett kvalifikálja magát a 2016-os riói olimpiára. Benedek Tibor az MTI kérdésére elmondta, a görögök elleni felkészülést vasárnap kezdik Győrben, mivel addig a válogatott tagjainak még mérkőzéseik vannak. A nyilvános edzésekre vasárnap 19, hétfőn pedig 11 és 19 órakor kerül sor. A mérkőzés kedden 18.15-kor kezdődik, a szervezők 1200 nézőre számítanak.
Férfi vízilabda világliga, európai A-selejtezőcsoport:
Április 14, Győr
18.15 Magyarország – Görögország
A csoport másik meccsén:
Április 14, Pozsony
18.00 Szlovákia – Románia
Nyilvános edzések:
Április 12 (vasárnap) 19 óra; április 13 (hétfő) 11 és 19 óra
Győr, Aqua Sportközpont, Bercsényi liget 108
A magyar keret:
Kapusok: Nagy Viktor, Decker Attila (Szolnoki Dózsa-Közgép).
Mezőnyjátékosok: Salamon Ferenc, Gór-Nagy Miklós (A-Híd-OSC-Újbuda), Német Toni (Vasas-Plaket), Vámos Márton, Varga Dénes, Varga Dániel, Madaras Norbert ( Szolnoki Dózsa-Közgép), Angyal Dániel, Hosnyánszky Norbert, Erdélyi Balázs, Hárai Balázs (ZF-Eger)
A csoport állása:
1. Magyarország 15 pont
2. Görögország 12
3. Románia 2
4. Szlovákia 1
Gy. Zs. – MTI