2015 április 13.

Férfi világliga: kedden minden kiderül

Az utolsó fordulót rendezik a három európai selejtezőcsoportban kedden, és megtudjuk, hogy a már csoportgyőztesek horvátok mellett melyik két ország kerül még be a júniusi, olaszországi nagydöntőbe.szerbia01

Teljessé válik a héten a világliga szuperdöntőjében szereplő csapatok névsora. Miután az Egyesült Államokbeli selejtezőn az Európán kívüli földrészek legjobbjai eldöntötték egymás között, ki jogosult az olaszországi részvételre, most kontinensünkön a sor. Az utolsó fordulót tartják a három európai csoportban, a csoportgyőztesek csatlakoznak a rendező Olaszországhoz, illetve a Ausztráliához, az Egyesült Államokhoz, Brazíliához és Kínához. A június 23. és 28. közötti bergamói szuperdöntő első helyezettje kvalifikálja magát a 2016-os riói olimpiára.

A nyolcból összesen két hely kiadó, hiszen a horvátok már megnyerték a C-csoportot. A magyar válogatottról (A-csoport) külön írtunk és írunk – Benedek Tibor legénysége kedden este vív sorsdöntő csatát a görögökkel, Győrben. Mint azt korábban megírtuk, a magyar válogatott nyilvános edzéseket tart a városban. A B-csoportban pedig a szerbek kandidálnak jóm eséllyel a bergamói részvételre.

A magyar – görög mellett a legnagyobb érdeklődés az oroszok kragujeváci vendégjátékát kíséri majd. Itt is a csoportelsőség a tét, a két gárda apellál erre. Tegyük hozzá, a szerbek még százszázalékosak, és Oroszországban, az első meccsen 18-8-ra nyertek – ez sok mindent elárul az erőviszonyokról. óriási meglepetés lenne, ha ebből a csoportból nem ők jutnának tovább.  nagy meccs lesz továbbá a horvát – olasz, bár már tét nélkül, de a két ország viszonyát ismerve minden bizonnyal parázs találkozót rendeznek Splitben.

Férfi vízilabda világliga, európai selejtezők, 10. (utolsó) forduló:

Április 14

A-csoport:

18.15 Magyarország – Görögország (Győr)

18.00 Szlovákia – Románia (Pozsony)

B-csoport:

19.00 Szerbia – Oroszország (Kragujevác)

20.30 Spanyolország – Németország (Barcelona)

C-csoport:

21.00 Törökország – Montenegró (Isztambul)

18.00 Horvátország – Olaszország (Split)

A csoportok állása az utolsó forduló előtt:

A csoport

1. Magyarország 15 pont
2. Görögország 12pont
3. Románia 2 pont
4. Szlovákia 1 pont

B csoport

1. Szerbia 15 pont
2. Oroszország 12 pont
3. Spanyolország 3 pont
4. Németország 0 pont

C csoport

1. Horvátország 18 pont
2. Olaszország 14 pont
3. Montenegró 7 pont
4. Törökország 3 pont
5. Franciaország 0 pont

A szuperdöntő csoportbeosztása (Bergamó, Olaszország, június 23-28):

A-csoport:

– Az európai A-csoport 1. helyezettje (jelenleg Magyarország áll az élen)
– Az európai C-csoport 1. helyezettje (Horvátország)
– Az interkontinentális selejtezőtorna 2. helyezettje (Brazília)
– Az interkontinentális selejtezőtorna 4. helyezettje (Kína)

B-csoport:

– Az európai B-csoport győztese (jelenleg Szerbia áll az élen)
– A rendező ország (Olaszország)
– Az interkontinentális selejtezőtorna 1. helyezettje (Ausztrália)
– Az interkontinentális selejtezőtorna 3. helyezettje (Egyesült Államok)

Gy. Zs.



Kapcsolódó cikkek