Férfi Ob I: erősített a Szentes
Nincs könnyű helyzetben a Szentes férfi Ob I-es csapata, de mindent megtesz az együttes a szeptemberben startoló bajnokságban, hogy bentmaradjon, ennek megfelelően erősített a gárda.
Alaposan kicserélődött a Szentes gárdája. A vezetőedző és jó pár játékos távozott az együttestől. Érkezők oldalán is szép számmal vannak új nevek. Mint beszámoltunk róla, György Dávid (Honvéd), Takács János (Miskolc) és Kiss Kristóf (UVSE), valamint két holland válogatott, Lars Reuten és Sebastian van Mill érkezett a Kurca-partjára. A közelmúltban pedig Kaposvárról érkezett Albert Barnabás és a Vojvodinától Marko Trkulja – írta meg a delmagyar.hu
A maródiak Vörös Viktor, Somogyi Balázs, Werner Richárd, Farkas Kristóf, Kókai Tibor, Pellei Kristóf, Bocskay István, Tóth Gyula és Straub Erik.
Ami a szeptember 27-ei rajtig a csapat programját illeti. A Pellei Csaba által vezetett gárda Szegeddel játszik edzőmeccseket, majd Miskolcon gyakorolnak a fiúk. Szeptember 15-én és 16-án Debrecenben vesz részt a csapat tornán.