Férfi Ob I: az Eger a nagyszünetre lerendezte a BVSC elleni meccset
A felsőházban az Eger a Szőnyi útról vitte el a három egységet, a Szolnok Miskolcon tudott győzni.
Fotó: egrizilabda.hu
A középszakasz harmadik fordulójában az Eger TV-s meccsen győzte le a BVSC-t. A hevesi együttes a második nyolc percben 5-0-ás etapot produkált, ennek köszönhetően pedig hatgólos sikert aratott. A Szolnok is idegenben gyűjtötte be a három egységet. A Miskolc vendégeként Milos Csuk vezérletével végül nyolc góllal volt jobb Sike József együttesénél a címvédő. Az OSC-re alaposan ráijesztett a Debrecen, hiszen 3-0-ra vezettek a cívisvárosiak, de a második és a harmadik negyedben 7-0-ás etapokat produkált Tóth László együttese, ezzel pedig megnyerte a meccset. Az utolsó negyedben még rátett egy 4-1-es nyolc percet, így a vége 12-4 lett. A Fradi pedig simán verte a Honvédot, jó védekezésének köszönhetően a zöld-fehérek 14-3-ra győztek.
Az alsóházban a Vasas a sereghajtót verte magabiztosan. Úgyanígy tett a Pécs is Szombathelyen. Figyelemre méltó Csacsovszky Alex teljesítménye a mecsekaljaiaknál, aki négyből, négyszer volt eredményes. A Szentes pedig otthon ért el sikert az UVSE ellen. A Tatabánya-Kaposvár meccset március végén játszák.
A férfi Ob I., középszakaszának 3. fordulójában:
Felsőház:
BVSC-Zugló-ZF-Eger 7-13 (1-2, 0-5, 3-3, 3-3)
Gólszerzők: Létay 2, Szabó Bence 1, Ambru 1, Kovács P. 1, Mészáros 1, Sugár 1 ill. Angyal 3, S. Rasovics 3, Hárai 2, Bedő 1, Csucskovics 1, Kovács G. 1, Lőrincz 1, Hosnyánszky 1
PannErgy-MVLC-Szolnoki Dózsa 8-16 (2-3, 2-4, 3-7, 1-2)
Gólszerzők: Bowen 5, Halek 1, Berta 1, Misics 1 ill. Cuk 4, Prlainovics 3, Bátori 2, Mezei 2, Younger 2, Hangay 1, Fülöp 1, Aleksics 1
A-HID OSC ÚJBUDA-Debrecen 12-4 (1-3, 3-0, 4-0, 4-1)
Gólszerzők: Erdélyi 3, Tóth 3, Gór-Nagy 3, Randjelovics 2, Brguljan 1 ill. Somlai 2, Boros 1, Vidovics 1
FTC PQS Waterpolo-Racionet Honvéd 14-3 (3-1, 6-0, 4-1, 1-1)
Gólszerzők: Vámos 3, Pohl 3, Sedlmayer 2, Mitrovics 2, Madaras 1, Manhercz K. 1, Nikics 1, Szirányi 1 ill. Kiss B. 1, Gyárfás 1, Balakirev 1
Alsóház:
VasasPlaket-ContiTech Szeged 9-2 (3-1 4-0, 1-0, 1-1)
Gólszerzők: Bóbis 3, Bencz 2, Sélley 2, Takács 1, Steinmetz Á. 1 ill. Börcsök 1, Mekkel 1
AVUS-PVSK-Mecsek Füszért 6-14 (1-4, 2-5, 2-3, 1-2)
Gólszerzők: Garancsy 2, Ukumanov 1, Kiss Cs. 1, Takács 1, Ekler 1 ill. Csacsovszky E. 4, Csaba 3, Szatmári 3, Lajkó 2, Chilkó 1, Safrankó 1
Metalcom Szentes-UVSE 9-7 (2-1, 1-2, 4-2, 2-2)
Gólszerzők: Nagy M. 3, Kókai 1, Kiss K. Sz. 1, Vörös 1, Hegedűs 1, Vishnyakov 1, Pellei 1
2018. március 31.
16:00 Tatabánya-Kaposvári VK
Felsőház:
H. | Csapat | Mérkőzés | Gy. | D. | V. | P. |
1. | Szolnoki Dózsa | 17 | 16 | 0 | 1 | 48 |
2. | ZF-Eger | 17 | 16 | 0 | 1 | 48 |
3. | FTC PQS Waterpolo | 17 | 15 | 1 | 1 | 45 |
4. | A-Híd OSC Újbuda | 17 | 13 | 0 | 4 | 39 |
5. | Miskolc | 17 | 9 | 2 | 6 | 29 |
6. | RacioNet Honvéd | 17 | 8 | 2 | 7 | 26 |
7. | BVSC-Zugló | 17 | 8 | 1 | 8 | 25 |
8. | Debrecen | 17 | 5 | 2 | 10 | 17 |
Alsóház
H. | Csapat | Mérkőzés | Gy. | D. | V. | P. |
9. | PVSK-Mecsek Füszért | 17 | 8 | 2 | 7 | 26 |
10. | Vasas | 17 | 6 | 3 | 8 | 21 |
11. | Kaposvár | 15 | 6 | 1 | 8 | 19 |
12. | MetalCom Szentes | 16 | 6 | 1 | 9 | 19 |
13. | Tatabánya | 16 | 4 | 2 | 10 | 14 |
14. | Szombathely | 17 | 4 | 0 | 13 | 12 |
15. | UVSE | 17 | 1 | 1 | 15 | 4 |
16. | ContiTech Szeged | 17 | 0 | 0 | 17 | 0 |