Férfi Eb elődöntő: Montenegró három góllal legyőzte a Benedek-csapatot – a bronzéremért mehetünk
A magyar férfiválogatottunk három góllal kikapott Montenegrótól. A Benedek-csapat, így a bronzéremért játszhat Görögország ellen.
A két csapat a kazanyi vb-n futott össze, akkor az ötödik helyért küzdöttek meg a felek, a mérkőzést végül Montenegró nyerte. A mai találkozó első negyedében kétszer is vezettünk, előbb Varga Dénes egy fórt értékesített, majd Nikola Janovics válaszolt rá. A folytatásban egy ötöst fújtak Kis Gáborra, amit ismét Dumi lőtt be. A szünetben azonban döntetlen állt az eredményjelzőn, hiszen egy fórt nem sikerült kivédekeznünk. A második nyolc perc fordult a meccs képe, hiszen a montenegróiak átvették a meccs irányítását, előbb Janovics, majd Darko Brguljan révén vezettek. Sőt, a nagyszünetben 4-3 állt az eredményjelzőn oda.
A fordulás után már Montenegró két góllal elhúzott. Drasko Brguljan használt ki egy fórt, majd szóváltásba elegyedett Nagy Viktorral. Manhercz azonban rögtön válaszolt rá, egy előnyt tapasztott a hálóba, így egy volt közte az utolsó negyed előtt. A záróakkordban Hosnyánszky egyenlített, de az áttörés nem született meg, hiszen megint a montenegróiak szereztek vezetést, majd Brguljannak tették be a falba, 7-5. Az utolsó két percben nem sikerült feljebb zárkózni. Sőt, még növelni tudták fórjukat, így 8-5-re kikaptunk és a bronzéremért játszhatunk Belgrádban a görögökkel valamint az olimpiai kvalifikációs tornát áprilisban.
Európa-bajnokság, férfi, elődöntő:
Montenegró–Magyarország 8–5 (2–2, 2–1, 1–1, 3–1)
Vezette: Severo (olasz), Koryzna (lengyel)
Montenegró: Scepanovics – Drasko Brguljan 1, Petrovics, Radovics, M. Janovics 1, Ivovics 2, Vukcsevics 1. Csere: Paskovics, Darko Brguljan 1, N. Janovics 2, Misics, Jokics. Szövetségi kapitány: Vladimir Gojkovics
Magyarország: Nagy V. – Bátori, Erdélyi, Vámos, Decker Á., Varga Dénes 2, Hárai. Csere: Gór-Nagy, Hosnyánszky 1, Kis G., Varga Dániel, Manhercz 2. Szövetségi kapitány: Benedek Tibor
Gól/emberelőny: 2/8, ill. 3/11
Gól/ötméteres: 0/1, ill. 1/1
Szöveges élőnk a mérkőzésről:
Vége 8-5-re kikaptunk, a bronzéremért játszunk a görögökkel
– a túloldalon pedig belövik, 8-5
– fórt kapunk, nincs bent
– Nincs előny, sőt elveszik a labdát
– Benedek időt kér
– Brguljan a falba, betették, 7-5
– időt kér a montenegrói kapitány, előnyben támadhatnak
– Nincs gól, két és fél perc van vissza
– betett labda, Ivovics behúzza, 6-5 oda
– előnyt védünk ki
– Kis Gábor lő egyet véd a kapus
– Nagy Viktor és a védelem káprázatos
– Hosnyánszky tapaszt egy vártalant, 5-5
5-4 oda az utolsó negyed előtt
– ötöst fújnak, Nagy Viktor rátolja a kapufára
– pillanatra kettős fórban a válogatott, nem megy be
– most mi kerülünk előnybe, Benedek kér időt
– elpuskázzák a fórt
– Manhercz egy fórt értékesít, 5-4
– Drasko Brguljan használ ki egy fórt, 5-3
– Hárai ellen ítélnek
– Nagy Viktor véd egy nagyot
Nagyszünet, 4-3 oda
– Itt is, ott is egy helyzet
– Darko Brguljan a szélről, 4-3 oda
– jól védekezünk
– Jól megjártuk, de Vámos a kapufára lövi
– A másik oldalon kiállítás, Benedek időt kér
– kivédekezzük
– előnyben Montenegró, időt kérnek
– előny Manhercz Krisztián gólt szerez 3-3
– Nikola Janovics beköszön 3-2
– Kis Gábor ellen fújnak
– emberelőnyben vagyunk, kivédekezik a montenegróiak
Vége az első negyednek, 2-2
– két fórt is kapnak, az első kivédekezzük, a másodikból már gólt lőnek, 2-2
– Gojkovics kér időt
– Manhercz lövése megy mellé
– ötöst fújnak, Varga Dénes áll oda, 2-1 ide
– akció gólt lőnek, Nikola Janovics 1-1
– fórt kapunk, Varga Dénes értékesíti, 1-0 ide
– Nagy Viktor véd egy parádésat
– megint véd egyet a montenegrói kapus
– Nagy Viktor véd egyet
– elhozzuk a labdát, rálőjjük, nincs gól
– A csapatok már a vízben
– sok magyar és sok montenegrói szurkoló van a Kombank Arénában
– a himnuszok jönnek.
– a szerbek már ott vannak a döntőben
– a mérkőzés 20.15-kor kezdődik.
Élőzetesünk
– Eb elődöntő: Papíron esélyesebbek vagyunk
– Eb elődöntő: Montenegró bizakodó