Belgrádi Eb: Parázs döntetlen a görögök ellen
A Benedek-csapat döntetlennel kezdte az Eb-t Görögország ellen. A mérkőzés utolsó negyedében vezettünk két góllal, innen mentették a hellének X-re a meccset.
A nap utolsó meccseként feszült egymásnak a magyar és a görög válogatott. Ki ne tudta volna, legutóbb a hellének nyertek, hiszen a világligán legyőzte a Benedek-csapatot Patraszban. Ráadásul nagy jelentősséggel bírt a meccs, hiszen nagy eséllyel a vesztes a negyeddöntőben Szerbiával találkozik.
Jól kezdtünk. Varga Dani egy váratlan lövéssel lepte meg a kapust, majd Hárai csavart egy nagyot, 2-0. Ezek után volt lehetőségünk a 3-0-hoz, de az emberelőnyökkel hadilábon álltunk. Így a hellének zárkóztak. Mylonakisz fejezett be egy előnyt, majd Fountulisz értékesített még egyet. Az utolsó másodpercekben Varga Dénes villant, 3-2. A második nyolc percben a görögök először vették át a vezetést, Fountulisz révén már 4-5-re mentek, de Hárai fontos találatával 5-5-re módosította az eredményt.
A harmadik negyed elején még a görögök vezettek, de Varga Dénes két találatával, előbb egy szép átlövésből majd egy gyönyörű megvillanást követően már nálunk volt az előny. A záróakkordot jól kezdtük. Hárai révén már kétgólosra hízott az előny, majd Vlahopulosz szerencsés találatával zárkóztak a görögök. A hellének ekkor sok kiállítást kaptak, de a védelem jól állt a lábán. Az hajrában egy kettős fórt is értékesítettek, 8-8. Az utolsó másodpercekben egy időkérés után jöhetett volna a magyar válogatott, de az egyik bíró túldobta a labdát Varga Dánielen, míg a másik bent ítélt egy kontrát, miközben el sem indult a játék. Így megkapták a görögök, de lövésig már nem jutottak. Heves reklamálás követte az esetet, a zsűri elnézést kért, de ezzel nem mentük semmire.
A döntetlennel nem dőlt el semmi, hiszen az oroszok elleni gólkülönbség fog dönteni, sajnos a görögök játszanak velük az utolsó napon, így tudni fogják, mennyivel kell nyerni, hogy csoportelsőként végezzenek.
Magyarország-Görögország 8-8 (3-2, 2-3, 2-1, 1-2)
Gólszerzők: Varga Dénes 3, Hárai 3, Hosnyánszky, Varga Dániel, Mylonakis 2, Fountoulis 2, Genidouinas 2, Vlachopoulos, Dervisis
Benedek Tibor a magyar válogatott szövetségi kapitánya: Ez egy másik csapat, mint amit a közönség láthatott az előző tornákon. Ez valóban egy harcos, rendezett csapat volt. Az emberelőnyeink is javultak, nyilván, amikor két góllal vezettünk voltak fórjaink, amiket ha belövünk akkor minden máshogy alakulhatott volna. Sajnos ezeket kihagytuk. Lélekben erősebbek voltunk, a végén nem volt lehetőségünk, hogy a labda a miénk legyen. Óriási játékvezetői hiba volt illetve kettő. A bíró eldobta a labdát négy méterrel hátrébb, mint ahol Varga Dani állt, miközben a másik fújt egy kontrát. A zsűri is a megértését fejezte ki. Most egy kicsit a mi kezünkben is van a sorsunk, meg egy kicsit nem is. Az orosz meccs gólaránya fog dönteni, sajnos a következő meccsen mi játszunk velük. Mi minden meg fogunk tenni a következő körben, hogy nagy gólaránnyal győzzünk. Nem kell kétségbe esnünk. Nem azért vagyunk itt, hogy elkerüljük a szerbeket, ha a szerbekkel kell játszanunk, a szerbekkel fogunk játszani. Meg tudjuk őket verni. Nekik is lehet rossz napjuk, nekünk meg kifejezetten jó.
Ami a további eredményeket illeti, nem történt meglepetés Belgrádban. A románok nyitották a sort, akik az első félidőben még szenvedtek a grúzok ellen, majd bedarálták őket. A spanyolok is bekezdtek, Jennifer Pareja vezetésével könnyedén verték a horvátokat. Olaszország is győzelemmel kezdte az Eb-t. Mindkét válogatott simán vette az akadályt. A lányok a franciákat, a fiúk a németeket verték, a szerb női csapat pedig vereséggel debütált.
A mai nap eredményei:
Grúzia – Románia 6-12 (1-2, 3-2, 1-5, 1-3) – férfi
Horvátország – Spanyolország 3-29 (0-8, 2-8, 0-5, 1-8) – női
Olaszország – Franciaország 10-3 (2-2, 4-1, 1-0, 3-0) – női
Oroszország – Törökország 17-8 (4-3, 4-0, 3-3, 6-2) – férfi
Szerbia – Németország 13-14 (5-3, 1-3, 4-4, 3-4) – női
Németország – Olaszország 5-16 (0-2, 1-6, 3-4, 1-4)– férfi
A szöveges beszámolónk a magyar-görög mérkőzésről:
Magyarország-Görögország 8-8 (3-2, 2-3, 2-1, 1-2)
Gólszerzők: Varga Dénes 3, Hárai 3, Hosnyánszky, Varga Dániel, Mylonakisz 2, Fountoulisz 2, Genidouinasz 2, Vlachopoulosz, Dervisis,
– 8-8 vége a mérkőzésnek
– kettős fórban a görögök, Geniudiasz lövése már csak szimlafórnál érkezik, 8-8
– görög időkérés előnyben, de nincs bent
– Vlahopulosz egyre zárkóztatja a görögöket, 8-7
– Hárairól szórnak ki egy embert, ötméteren kívülrül ellövi, gól 8-6
Vége a harmadik negyednek, 7-6 ide.
– Varga Dénes utolsó másodpercben villan, 7-6
– hátrányt védekezük ki
– magyar gól, Varga Dénes elhajlásból előnyből, 6-6
– még egy előnyt kapnak a hellének, ezt már értékesítik, 5-6
– egy görög fór kimarad
Nagyszünet, 5-5 a meccs állása
– görög időkérés fórban, de nincs gól
– úgy néz ki elúszk ez az előny, de Hárai talál megmenti, 5-5
– görög fór, belövik, először vezetnek 4-5
– itt is, ott is próbálkozások, nincs gól, 2 és fél perc van vissza
– Fountulisz messziről akcióból, 4-4
– Hosnyánszky villan, 4-3
– Mylonakisz fejez be egy fórt, 3-3
– Hárai harcol ki egy fórt, de elpuskázzuk.
Vége az első negyedneek, 3-2-re vezetünk
– mi is kettős előnynél támadhatunk, Varga Dénes befejezi, 3-2
– kapnak még egy fórt, Fountulisz értékesíti, 2-2
– kettős előny, Mylonakisz belövi 2-1
– nem jó a befejezés, most a görögök kérnek időt előnyben (2 perc van vissza)
– magyar előny, Benedek időt kér
– a görög ejtés a kapufára megy
– Hárai csavar egy nagyot, 2-0
– Nagy Viktor védett egy nagyot
– elhoztuk a labdát, Varga Dani váratlanul lő, 1-0
– a csapatkiállátsok is elhangoztak
– a himnuszok is elhangoztak
– a csapatok bemutatása zajlik
– a magyar válogatott 20.15-től ugrik medencébe a belgrádi Eb-n. Mondani sem kell, hogy nagyon fontos esemény lesz.
– ami a mai eredményeket illeti, nem történt meglepetés. Az esélyesek nyertek.