2016 június 06.

A szerb legenda ülhet le a Recco kispadjára

Alig ért véget a Bajnokok Ligája, ahol a Recco a csalódást keltő negyedik helyet szerezte meg, az olasz sztárklub máris a jövőre gondol. 

Vladimir-Vujasinovic-mn press

Már egy nappal a BL után, tegnap elkezdtek arról cikkezni először a görög waterpolonews, hogy nagy változás köszönthet be a Recco életében. Ma pedig ezt megerősítve az olasz wpdworld.com is arról ír, hogy Vladimir Vujasinovics veheti át Amadeo Pomiliotól a Recco irányítását. A Partizán Belgrád jelenlegi edzője, nem mellesleg a szerb utánpótlás válogatott mellett is dolgozó tréner hat évig volt a sztárklub játékosa 2001-2008-ig, most pedig könnyen lehet, hogy ősztől ő ül le a kispadra.

Nemcsak a medenceparton, de a játékosoknál is lehet jövés-menés a nyáron. A második számú kapus, Giacomo Pastorino befejezheti pályafutását, így még több játéklehetőséghez juthatna a mindössze 20 éves Fabio Viola. Filip Filipovics hazatérhet Szerbiába, míg Dusko Pijetlovics és Andrija Prlainovics jövője is bizonytalan az együttesnél, viszont Dusan Mandics, Aleksandar Ivovics és Sandro Sukno nagyon úgy néz ki, maradhat a csapatnál.

A klub eközben fiatal tehetségeket csábít, mint Jacopo Alesianit vagy Stefano Luongot valamint kölcsönből visszatérhet Edoardo Di Somma és Gonzalo Echenique valamint Alessandro Velotto.

Egy biztos, izgalmas nyár elé néznek a Ligur-tenger partján.