A FŐNIX szinkronúszó-csapat vezetőedzőjével, Gusztos Zsuzsannával a Komjádi-uszoda ponyvával fedett medencéjének a partján beszélgettünk a szinkronúszás és egyesülete nehézségeiről, a sportág hazai helyzetéről, valamint arról, hogy igenis vannak hobbi-szinkronúszók...


Hogyan mutatnád be röviden a Főnix SE-t?

A Főnix Szinkronúszó Klub 1998 júniusában alakult, én is versenyző voltam és szülési szabadságról úgymond edzőként tértem vissza. Az egyesület négy korosztállyal működik, öt edzővel. Veresegyházán is van egy utánpótlás-csapatunk, próbálunk minél messzebb Budapesttől is tevékenykedni. Elsősorban
azt szeretnénk, hogy a gyerekek megismerjék a sportot, így az egyesületen belül is megpróbálunk minél több igényt kielégíteni: a hobbisportolót is, meg a versenyszerűt is.

Hogy néznek ki az edzések?

Minden nap van edzésünk, a haladócsoport egy héten háromszor edz, hattól kilencig, egy óra száraz, egy óra vízi edzés, a kezdőkkel pedig egy héten kétszer, szintén egy óra száraz, egy óra vízi. Péntekenként van kimondottan két óra aerobik-edzésünk, ezen felül pedig amelyik gyereknek még van ideje és energiája, az külön jár konditerembe és egyéb helyen próbálja az állóképességét fejleszteni, mert mindenre nálunk nincs idő.

Edzőtáborokat is szoktatok szervezni?

Igen, nagyon sokat tartottunk, ugyan az utóbbi egy-két évben nem annyit, mert a válság itt is megnyomta a pecsétjét. Éves szinten általában 3-4 edzőtábor szokott lenni, amit én személy szerint minimum 10 naposra szoktam szervezni, mert úgy van értelme. Legfőképpen nyáron tartjuk őket, de télen és tavasszal is, attól függ, hogy van-e olyan nagy verseny amire muszáj egy hétre a csapatot éjjel-nappal összeállítani. Akkor kikérjük az iskolából őket, de ehhez sajnos már az iskola sem úgy áll hozzá, mint anno 10 éve.

Hány versenyen vesztek részt átlagosan egy évben (nemzetközi/országos)?

Nemzetközi versenyre így, hogy a csapatomnak a 80%-a hobbisportoló ritkán: egy évben egyszer Horvátországig eljutunk. Az itthoni versenyek attól függnek, hogy milyen kategóriában írják ki őket, de negyedévente egy versenyt meg tudunk mi is rizikóztatni. Nem azt mondom, hogy élmezőnyben végzünk, de a középmezőnyt azért el szoktuk érni, mindezt a sikerélmény és tapasztalat céljából.

A Főnix tagjainak nyolcvan százaléka hobbisportoló, ettől függetlenül vannak válogatott versenyzőid?

Eddig adtam, de másfél éve kicsit leálltam ezzel, mert nem úgy jöttek ki a lépések és nem olyan gyerekek jöttek az egyesületbe akik ezt akarták mindenáron. Eddig én nagyon sok válogatottat adtam meg neveltem ki, akik mai napig is válogatottak. A legnagyobb etalonom Stumpf Kata, ő nálam kezdett el szinkronúszni, majdnem öt évig együtt is edzettünk, de aztán más elfoglaltságaim miatt nem tudtam vele úgy foglalkozni, így közös megegyezéssel egyesületet váltott (BVSC) és azóta is válogatott. Jelen pillanatban viszont nincs válogatott a Főnixből, majd egyszer csak lesz.

A mostani csapatban látsz olyan reménységet, aki pár éven belül felléphet a válogatott szintjére?

Igen, most van egy duóm, akik elindultak a létrán felfelé és nagyon akarnak, minden vágyuk, hogy a magyar válogatott melegítőt felvegyék, ehhez viszont dolgozniuk kell. Egyelőre meg is hozzák az áldozatot, külön edzésre is járnak, tehát a szabadidejüket erre áldozzák föl, de azért elég szubjektív, hogy kit hívnak be és kit nem.

Milyen tulajdonságai vannak egy jó szinkronúszónak?

Az első az akarat, a nélkül nincs. Hiába van egy jó edzője és vannak jó feltételek, ha ő nem akarja akkor nem fogja. De ha akarja, akkor mindent el lehet érni velük. Azt tudni kell erről a sportágról, hogy a világ legnehezebb technikai művészi sportága, ide nem lehet egyik pillanatról a másikra berobbanni, ehhez évek kellenek, de ha már megvan a rutin, akkor nagyon könnyű továbblépni. Ott megint már csak az akarat kell, és ugye át kell lépni ezt a bűvös határt, hogy tinédzserkor. Stumpf Kata is még a válogatott tagja, ő a példa arra, hogy egyetem mellett is vígan lehet csinálni, mert az egyetlen művészi sportág a világon, amiből nem lehet kiöregedni. Azért, mert 22 éves vagy nem vagy öreg mint egy tornász, a világ élvonalába is 28-30 éves nők tartoznak. Ezt nagyon sok évig lehet csinálni.

Mennyi támogatást kaptok a szövetségtől?

Erre nem lehet válaszolni csak annyit, hogy maximum egy mosolyt, ha eredményeink vannak meg egy vállbaveregetés, hogy szép volt Főnix. Nem igazán tudnak segíteni egyesületeknek. Én tudom, hogy értünk dolgoznak, de egyelőre amíg nincs a sportágban anyagi fedezet és támogatás, addig a szövetség se tud egyről a kettőre lépni és így az egyesületek is hátrébb maradnak.

Az egyesületek közötti összefogás mennyire jellemző az itthoni szinkronúszásban?

Nagyon ritka az összefogás. Nem vagyok a híve annak, hogy széthúzzon a csapat, de nem igazán sikerül. Én 12 éve vagyok edző, de 20 éve vagyok a sportágban és még egy olyan évet nem éltem meg, amikor végre az egyesületek össze tudnának fogni egy közös cél érdekében. Mert mindig van 1-2 egyesület, aki mást akar, akkor ott borul a bili és nincs megegyezés.

Versenyeken milyen eredményeitek vannak?

Az utolsó évünk pocsék volt, úgy ahogy van mondhatnám, de ezzel nem dicsekszünk, viszont az előtte lévő 9 évben azért szépen jöttek az országos bajnok címek, akár ezüst-arany-bronzban gondolkozunk, tehát voltak sikerélményeink. A tavalyi év egy mély lejtő volt, szó szerint egy mély gödör, most próbáljuk onnan kihozni a társaságot. Most ugye a szövetségben lett egy új szabály, a minősítési verseny, ami azt jelenti hogy minősítés nélkül országos bajnokságon nem vehetsz részt. Egy hobbisportolóval ezt nagyon nehéz megértetni, hogy miért kell neki 4x100-at leúszni iksz idő alatt amikor ő hobbisportoló szeretne lenni. Ez így ebben a formában nehéz, de most elindult nálunk is a lavina fölfelé végre és reméljük, hogy az a pár gyerek, aki végre megcsinálta a minősítését és most már szerepelhet országos bajnokságon húzza magával a többieket is felfelé. Meglátjuk. Gyerektől függ, nem tőlünk.

A szülői támogatás mekkora egy-egy gyerek mögött?

Hál’ Istennek ezeknek a gyerekeknek a szülői támogatása maximális tehát nem mondunk mást a szülőkkel, hanem egyet. Ha kell a gyereket hátulról toszogatni akkor ők toszogatják. Amelyik szülővel nem értünk egyet azzal általában rövidebb időn belül megszűnik az együttműködés és vagy másik egyesületet javaslunk, vagy abbahagyja a gyerek a szinkronúszást. Ez is előfordult már, de akik per pillanat itt vannak azoknak a szülői támogatása is maximálisan a hátunk mögött van, tehát segíti a munkánkat.

Hogy látod a szinkronúszás hazai helyzetét?

Ez szubjektív, ez az én álláspontom, megint csak azt tudom mondani, hogy az elmúlt 20 év alatt haladtunk előre mint szinkronúszás tény és való, de még mindig nem annyit amennyit kéne, pedig mostmár Európa Bajnokság is van Magyarországon meg volt is 2006-ban. Igenis szépek a magyar lányok és ügyesek, bárki bármit is mond. Nagyon jó volt látni, hogy tele van a lelátó de a nyakamat tenném rá hogy a 90%-a hozzátartozó vagy szinkronúszó volt, tehát nem idegen ember ült oda le és nézte végig ezt a sportágat. Magyarországon nem szorít helyet a szinkronúszásnak a média úgy, hogy „egy kicsit foglalkozzunk vele többet”, ez az én szemszögem. Minket is általában plakátokról ismernek meg és tudják meg, hogy itt edzünk illetve szájról szájra megy, nem pedig a médiából. Ez ilyen téren szomorú, mert ez egy gyönyörű sportág


Köszönjük az interjút és további sok sikert!


Hamarosan érkeznek a Főnix-edzésen készült képek is!