Egy igen hideg pénteki napon érkeztünk a Szőnyi úti BVSC-uszodába, ahol zajlott az élet medencén innen is, és túl is. A vízilabdás fiúk rendíthetetlenül ontották a gólokat a kapura lövések során, a medence végében a szinkronúszás jövőit láthattuk gyakorolni; kicsik és nagyok szaladgáltak, és szinte éreztük, mennyire nem illünk ebbe az egységbe, mi, kívülről jött, kabátos didergők.
Itt mindenki ismer mindenkit, a hangulat barátságos, és jól megfér egymás mellett több sportág a vízben.
A szükség talán eggyé is kovácsolta őket, és kevés olyan ínséges időszak van, amikor ennyire fontos szerepe van az összetartásnak.
Néhány kép elkattintása után megtekintettük a felnőtt korosztály (mind rettentően fiatal lány) szárazedzését. Zenére járták le a gyakorlatot, furcsa is volt látni a mozdulatokat, amik sokkal inkább táncra emlékeztettek, de amikről azért már tudtuk: a látvány a vízben fog igazán kiteljesedni.
A lányok gyakorlása közben aztán eljött a mi időnk, és elbeszélgethettünk egy picit Horváth Erikával - a szinkronúszásról.
Kérdés: Milyen lehetőségek vannak a szinkronúszásban?Válasz: A jelen helyzetben, az elmúlt két-három évben olyan lehetőségeink adódtak, hogy napi 8 órát tudott a válogatott edzeni egy elég neves szakember vezetésével, aki már bizonyított (
Szauder Gábor - a szerk.). Pontozásos a sportágunk, elég nehéz az előrelépés, de nagyon jó génnel rendelkezik a magyar, nagyon jó génállományunk van a sport terén. Három-négy-öt éven belül akár a világ legjobb 12 csapata közé tartozhatnánk. Ugyanezzel az ütemű munkával, a napi nyolc órás munkával, támogatva, háttérdiplomáciával...
K: Igen komoly változások történtek a szövetségben (lásd korábbi cikkünket), ez mennyiben fogja érinteni a klubokat, vagy akár a válogatott felkészülését?V: Jelen pillanatban nincs elnökség, lemondott az, amelyik ezt a munkát elindította. Most várjuk, hogy megalakuljon a következő elnökség (
február 13-án lesz közgyűlés), amelyik folytatja, legalább ilyen ütemben, irányban a munkát, és felemeli a szinkronúszást oda, ahova való.
K: Milyen az utánpótlás helyzete Magyarországon? Mekkora a lefedettség?V: Nagyon nehéz, hiszen a mai világban iszonyat összetett dolga van egy gyereknek, nagyon sok magánórára jár, nyelvtanulás, satöbbi, satöbbi, és ez a sportág viszont a maga összetettségében sok melót igényel naponta. Nagyon sok tornaórának kéne lennie, balettórának, nyújtó-lazító órának, úszniuk kell tudni, és emellett jön még csak a szinkronúszás. Tehát nagyon nehéz dolga van azoknak a gyerekeknek, akik erre vállalkoznak. Habár remek génállománnyal rendelkezünk, egyesületi szinten nem tudjuk megoldani a dolgot, pont azért, mert nagyon kevés vizünk van. Vannak klubuk, akiknek nincsen tornatermük, mi ilyen szinten el vagyunk kényeztetve. De azoknak, akiknek nincsen még ilyen lehetőségük sem, azoknak iszonyat nehéz jó munkát kihozniuk a gyerekekből, hogy az válogatottságot, vagy nagyobb nemzetközi eredményt jelentsen a későbbiekben.
K: Mennyi ideig tart egy szinkronúszó fejlődése?V: Én azt mondom, 5-6 évesen kell megszerettetni vele a vizet, vízbiztonságot szerezni neki, hogy ne féljen egyáltalán, se lent, se fent, se sehol a vízben, és aztán hat éves kortól lehet vele komolyan elkezdeni dolgozni. Mikor azt mondja az ember, hogy egy szinkronúszó kész van, és már öröm vele dolgozni, az 18 éves korában van.
K: Mennyi ideig tart egy szinkronúszó pályafutása?V: 30 éves korig ezt lehetne űzni. 20 éves kor föl
ött kezd el kiteljesedni a mozgása, és onnantól kezdve lehetne velük igazán kezdeni dolgozni. Sajnos Magyarországon nagyon kevés a 20
éves kor feletti
szinkronúszó, pont a sportág nehézsége, összetettsége, és sajnos a hányatott sors miatt.
K: Mit várhatunk szinkronúszóinktól az idei EB-n? Mennyire fog látszódni a fejlődés?
V: Mindenféleképpen látszódni fog. Pontozásos verseny, szükséges, hogy megmutassuk magunkat, pici lépésekkel tudunk csak feljebb lépni a ranglétrán. 2010-es év a verseny tekintetében remélhetőleg azért előrelépést fog jelenteni. Ebben a keretben, válogatotban benne van 4 olyan versenyző, aki már a 2006-os EB-n részt vett. Ők adják a fő gerincét jelenleg a válogatottnak. Én azt gondolom, hogy ők a négy év alatt már rengeteget fejlődtek. Ők azok, akik 20 évesek, és valóban azok, akik azért vannak a vízben, mert ezt szeretik csinálni. A kicsiket még leginkább apuka, anyuka, edző kényszeríti bele eb
be a közegbe. Ez a négy lány már valóban azért van a medencében, mert komolyan gondolja, és eredményeket akar elérni.
K: Vannak elvárások, vagy most fel lehet ezeket áldozni a későbbi fejlődésért?V: Természetesen vannak elvárások. Szeretnénk a 8-9.helyre odaérni, két hellyel előrébb kerülni.
K: Mi alapján dől el, kiből lesz jó szinkronúszó?V: Adottságok, hozzáállás. A jó szinkronúszó rendkívül laza, dinamikus, erős, jól úszik. Ebből már nekünk van egy pár ilyengyerek, de még nem biztos, hogy valóban jó szinkronúszók. Én azt mondom, hogy egy közepes szinkronúszó hihetetlen küzdéssel és szívósággal sokkal többet elérhet; én sokkal többet ki tudok belőle hozni, mint a kifejezetten tehetségesekkel. Sajnos az az általános nálunk, hogy a tehetség gyakran nem párosul kitartással, és nem tudjuk őket megtartani.
K: Van, akit ki lehet emelni a mostaniak közül? Akire érdemes odafigyelni a BVSC-ből?V: A felnőtt korosztályban
már most bizonyítottunk már
valamit, mind BVSC-s, mint válogatott szinten. A BVSC-ből Stumpf Kata, és Kovács Dorottya az én vezetésemme
l és Szauder Gábor segítségével kint volt a római világbajnokságon, és 22-ek lettünk, ami Magyarország eddigi legjobb szinkronúszó eredménye. Ha most olimpiai kvalifikáció előtt lennénk, akkor ezzel kvalifikáltuk volna magunkat Londonra.
K: Miért szerettél bele a szinkronúszásba?V: Az én történetem elég szomorú. A lányom szinkronúszott, ő volt az, akire azt mondtuk, hogy majd felemeli a szinkronúszást, de egy tragédia folytán... kiszállt eb
ből a dologból, és hát így maradtam én itt... Egyrészt ő ezen az úton elindított, és azt gondolom, hogy nekem itt van dolgom. (
Horváth Eszter az egyik legtehetségesebb szinkronúszó volt, 2004-es tragikus halála azonban az egész sportágat megrázta.)
K: Hogy áll a BVSC mint csapat? Mi lesz a következő verseny?V: A BVSC jelen pillanatban azt gondolom, hogy
az ország vezető egyesülete. 4 korosztályban dolgozunk, azt hiszem nincs még egy ilyen csapat, amelyik csapatban és kombóban
négy korosztályt fel tud mutatni. A következő,
amire készülünk, az Poznan-ban egy nemzetközi verseny, az most lesz február végén. Ott évek óta dobogóra tudtunk állni. Mint BVSC szeretnénk az országos versenyen jó eredményt elérni, mert akkor előjogot szerzünk az EB-n való előúszásra. Ezen dolgozunk.
K: Mitől lesz valaki jó szinkronúszó edző? MI szükséges ehhez? Van képzés Magyarországon?V: Természetesen van a TF-en szinkronúszó-edzői szak, két éves. De ettől még nem lesz jó edző valaki. A jó edző sok munkával születik és sok, uszodában eltöltött idő kell hozzá. Nézni kell a gyerekeket, rengeteg kitartó nézés és türelem után talán jó edző leszel.
Látva a sikereket, Horváth Erika is a jó edzők közé tartozik.
Hamarosan frissülő és elinduló KÉPEK, VIDEÓK rovatunkban videót és fotókat is láthatunk a szinkronúszó lányokról.
(Csák Viktor, Zsély Csilla)