2010. március 10.
Bár botlottak az újvárosi lányok, ideiglenes az élre léptek: ZF-Eger - DF ELCO 10-10
Három mérkőzést írtak ki a női bajnokság rájátszásának felső házában a mai játéknapra - a Szentes már február elején elején meccselt a Héraklésszal (4-12), így a mai napra mindössze két találkozó marad.
Az elsőn a bronzéremre hajtó Eger, és az első helyre vágyó Dunaújváros csapott össze, lényegében a játéknap rangadóját láthatták a szurkolók az egri Bitskey Aladár uszodában. Ennek megfelelően változatos volt a mérkőzés, az első negyedben hiába vezetett kétszer a DF, a második negyedet az Eger kezdte jobban, és az újvárosi lányoknak keményen meg kellett küzdeni azért, hogy a nagyszünetre is döntetlen legyen az állás.
Bár a DF volt az esélyes, az Eger továbbra is megtartotta jó játékát, és a harmadik játékrészre ismét komoly előnyre tettek szert. Keszthelyi Ritáéknak azonban sikerült összeszedniük magukat, és 5-8-ról is vissza tudták maguk tornázni; a folyamatosan hazai vezetés sem roppantotta meg őket, és Szűcs Gabriella utolsó erces akciógóljával végül az egy pontot elhozták Hevesből.
Ezzel ideiglenesen az élre kerültek, de a Szentes egy meccsel kevesebbet játszott, jó játékkal a csongrádi lányok visszaelőzhetnek.
ZF-Eger - DF ELCO DVCSH 10-10 (2-2, 3-3, 3-2, 2-3)Eger - Bitskey uszoda
Gól: Antal Dóra 5, Miroslava Ziakova, Czigány Dóra 2-2, Rachel Flint 1, illetve Szűcs Gabriella 4, Benkő Tímea 3, Keszthelyi Rita, Berta Blanka, Brávik Fruzsina 1-1
Emberelőny/gól: 10/2, illetve 10/2
Büntető/gól: 2/2, illetve 1/0
Tabella: