2010. február 27.
A hazai rendezésű EB-n nagy figyelmet kapnak majd úszóink, de a szinkronos lányokról sem szabad elfeledkeznünk. Az alábbiakban egy kis tudásmorzsát szórunk Olvasóink elé a műúszásról.
Az augusztusi EB-től többek között azt várják a szinkronúszás szerelmesei, hogy az elmúlt másfél évben remek körülmények között készülő lányok megmutassák a közönségnek, érdemes rajongani ezért az idehaza még kissé mostohán kezelt sportágért.
Sok laikusnak persze az egyik legnagyobb problémát az jelentheti, hogy még nem értik, nem ismerik a sportot. Ezen próbálunk egy kicsit változtatni - legjobb tudásunk szerint.
A szinkronúszásról a legtöbben már tudják, hogy jellemzően női sportág - a versenyzőket négy korosztályba rangsorolják: gyermek (12 éven aluliak), utánpótlás (13-15), junior (16-18), valamint felnőtt (18 éves kortól).
Az első három korosztály számára a verseny a kötelezők teljesítéséből, valamint a kűrgyakorlatokból áll.
A kötelezők száma korosztályonként változnak, és lényege természetesen az egységes tudás megalapozása a fiatalok számára. Ezekből tetszőlegesen, a verseny előtt kisorsolt kettőt, valamint két FINA által meghatározott kötelezőt kell bemutatni a "vizsgán".
A fiatalok versenyének egyik alapja a kötelezők szerinti sorrend, ehhez jön hozzá a kűrgyakorlatok alapján elért pontszám. Minden bíró pontszáma számít, a különféle pontozók (kiviteli, technikai) számait összeadva és átlagolva születik meg a végleges pontszám.
A kötelezők:Junioroknak:
- Subalina
- NovaTwirl
- KipSplit
- Heron Spinning 360
- Helicopter
- Eiffel/Walk
- Beluga
- Barracuda Twirl
- Aurora Spin 180
Utánpótlás korosztálynak:
- a fentiek mellett
- Side Fishtail
- Flamingo Bent Knee
- Catalina Reverse
- Kip Twirl
- Arina
- Barracuda spinning 180
- Porpoise spinning 360
- Swordfish
- Porpoise Cont Spin
Az új kötelezők:
- Ibis continuous spin
- Knight
- Kip split closing 180
- Gaviata open 180
A kötelezőkről képeket a BVSC két honlapján lehet megtekinteni: egyszer
itt, másodszor
itt.
(a tudáscsemege természetesen folytatódik)