Interjúsorozatunk harmadik részében a SYNUS SC kerül terítékre.
Dr. Szőke Zsuzsanna, a klub vezetőedzője és egyben elnöke örömmel tett eleget megkeresésünknek, és egy tea mellett mesélt a klubról, a lányokról, és a tökéletes szinkronúszópalánta öt ismérvéről.


Azt, hogy Dr. Szőke Zsuzsanna mennyire lelkes, ha szinkronúszásról van szó, már első telefonbeszélgetésünkkor észrevettem. Beszélgetésünk közben pedig rájöttem, hogy a lelkes szó bizony nem elég kifejező rá nézve. Miután röviden fölvázolom neki, hogy mi mindenről szeretném kérdezni, kortyol egyet a teájából, majd ömleni kezd belőle a szó.
Mesél a klubról, a kezdetekről, a SYNUS nagy reménységeiről, nekem pedig nincs más dolgom, minthogy székemben hátradőlve jegyzetelgessek a sorozatos kérdésfeltevések helyett.


A SYNUS története

A SYNUS ’93-ban alakult, az első egyesületként bejegyzett szinkronúszással foglalkozó egyesületként. Nem én voltam az elnök, de egy idő után úgy alakult, hogy nem csak vezetőedzője, hanem elnöke is lettem ennek a klubnak. Ebben az évben jött létre egyébként a sportági szövetség is, így a kezdetektől jelen vagyunk, bár nem vagyunk alapító tagok.
Aztán egyre több egyesület alakult. A SYNUS mindig ott volt az élvonalban: minden évben valamilyen magyar bajnoki címet hoztunk. Hol többet, hol kevesebbet, volt, amikor dömpingszerűen.


A kezdetekről…

Magyarországon, a kezdetekben, a szinkronúszó sportegyesületek gomba módra szaporodtak. Valahogyan úgy, mint a Hanza városok jogával történt anno, amit más város átvéve lett apa-fia városjog; aztán annak a jogát, ha megint továbbvitte valaki, akkor az már „unokaváros” volt.
Az analógiát keresve nálunk is vannak ilyen egyesületek. Annak idején jó 10-12 éve a SYNUS-ból kiválva alakult a  Főnix és az ALFA SC. A ma vezetőbírónak számító versenybírók közül, annak idején sokat még mi edzők tanítottuk a szabályokra, az még ilyen hőskorszak volt. Bár volt oktatói, de nem volt szinkronúszóedzői oklevelünk. Testnevelő tanári diplomával, Testnevelési Egyetemi úszóedzői végzettséggel voltunk négyen vagy öten és a szinkronúszó edzői szakmai vizsgán, ahol – jobb híján - egymást vizsgáztattuk, mert nem volt senki, akinek Magyarországon jogosítványa lett volna, hogy
levizsgáztasson bennünket.
A szinkronúszás sem egy problémamentes sportág.  Olyan, a rendszerváltás előtti időkből „itt maradt” káderanyag, akit „megörökölhettünk” volna nem volt. És nem volt szinkronúszásnak épített uszodánk. Nem tudták hova tegyenek minket. Sávokat bérelhettünk, pedig vízfelületigény tekintetében inkább hasonlítunk a vízilabdához, azaz, hogy medencebérlés lehetőségét kellene - ha lehet megfizethető, vagyis kedvezményes áron -  „kapnunk” és nem hatszor - hétszer a sáv árát + belépőjegyet fizetnünk.


Az edzőgárda

Az edzőink nagyon jól képzettek. Vannak főállású edzőink és vannak társadalmi munkában itt dolgozók. Kubai származású edzőnk, Gianeya Inclán Castellános, akit a szerelem hozott Magyarországra. Ő utánpótlás-korosztállyal foglalkozik leginkább és kűröket koreografál velem együtt. Szabolics Mónika jelenleg a TF-en Msc hallgató, Dr. Fehérváry Olympia pedig FINA-vizsgával rendelkező versenybíró és edző, így segítsége sokat jelent. Én, mint
vezetőedző és mint „főmumus” teszem a dolgom. Hozzánk „kész” gyerekek nemigen jönnek. Sokkal inkább jellemző, hogy saját nevelésű tanítványaink vannak. Technikai munkát három szárazföldi edző segíti: Kövesdi Péter (kondíció), Tóth Gergely (emelések, dobások) és Némedi Károly (gumiasztalos, gimnasztikai-akrobatikus edzés). És persze ki ne felejtsük a sorból, a TuZsut (Tunyogi Zsuzsa), a Livit (Rancz Lívia) és a Fruzsit (Madarász Fruzsina)! Nélkülük nem teljes a „lista”! Azért vagyunk ennyien, mert ha mindössze három edzővel/oktatóval dolgoznánk, akkor mindenkinek főállásban itt kellene lennie ahhoz a kb. 50 gyerekhez, akikkel nap mint nap dolgozunk. Ennek költségeit viszont lehetetlen kigazdálkodni.


Az edzések

Több helyen tartunk edzéseket. Gyakorlatilag inkább budai oldalt „lefedők” vagyunk. Tartunk edzéseket a Margitszigeten, a Császár-Komjádi uszodában, a Feneketlen tónál a Park Teniszklub uszodájában és pont egy napja elmondhatom, hogy egy csoportunkkal vagyunk a Sportmax 2-ben is. Az edzéseink úgy néznek ki, hogy általában egy óra szárazföld és egy óra vizes edzés van. Ennek praktikus okai vannak. Egy héten egyszer pedig eljárnak a gyerekek
gumiasztalozni, ami gyakorlatilag tornateremben egy másfél órás akrobatikus, gimnasztikus edzés. Egyébként „szárazon” – jobb híján – medenceparton edzünk. A felkészülés függvényében erősítő, nyújtó, általános bemelegítés vagy kűrök tanulása folyik. Ha utóbbi, akkor nem kétórás az edzés általában, hanem több, értelemszerűen ezt inkább szombaton szoktuk csinálni, mert akkor nincs iskola. Hét közben, - a gyerekek ilyen-olyan különórái miatt –  elég nehéz egy adott csapatot egy napra összeszedni. Sajnos – tisztán rációs alapon – el kell, hogy fogadjam a szülő érvelését, hogy „a tanulás az első”. Azt kell mondjam, hogy a közeljövőben ebből a gyönyörű olimpiai sportágból megélni nem fog - még sportolóként se - senki Magyarországon.
Az edzések mindig a felkészülés függvényében lennének… Mostanában egy kicsit nehezebb edzéstervet készíteni. Sajnos az elmúlt 2-3 évben erősen kiszámíthatatlan a magyar versenynaptár, pontosabban annak megvalósulása. Sokkal stabilabban tervezek egy szlovák versenyt, mert azt tudom, hogy meg lesz tartva és korábban tervezhető az időben kiadott versenykiírás miatt.


Mikor érdemes elkezdeni

Én azt szoktam mondani a nálunk jelentkezőknek, hogy ha már vízbiztos úszástudással bír valaki, akkor már jöhet. Ezért vannak olyan gyerekeink, akiket levisznek már négyévesen úszni, és hatévesen jelentkeznek szinkronúszni. Azért (egyedi estként) most van négyéves(!) kezdőnk is. És ha azt vesszük, hogy még „levezetnek” az régebbi versenyzőim, akkor 26 évesen is edzenek velünk. Az újonnan érkezőktől két hétig nem kérünk tagdíjat, Ezt nevezhetjük
„próbaidőnek”. Ezalatt megtapasztalhatja gyerek és szülő, hogy ez-e az, amire gondoltak, megfelelünk-e mi a SYNUS és maga a szinkronúszás az előzetes „elvárásoknak”, elképzeléseknek.. Egy félénk kislányt is le lehet hozni szinkronúszni.  Lehet, hogy „megnyílik” és hamar kiderül, hogy egy kis hattyú kel(het) ki a tojásból. A kezdő csoporthoz érkezik be minden jelentkező. Ez azért van így, mert az alapok megtanulása mindenkinél egyforma, persze a korosztályi sajátosságok és az individuális adottságok figyelembevételével. De ez még nem erő- és nem állóképességfejlesztésről szól, hanem a játékról, a mozgás öröméről, miközben lépésről lépésre ügyesedik és fejlődik a finom koordinációja. Értelemszerűen egy hatévesnek a koordinációfejlesztése és a tanulási sebessége is más, mint egy 12 évesnek. Amikor elér a sportoló egy bizonyos szintet,  - edzői jóváhagyással – csatlakozhat a saját korosztályos (gyerek, utánpótlás, junior vagy felnőtt) korosztályához. Ha nem tud csatlakozni rögtön, akkor a középhaladó csoportba kerül. Aki jobb adottságokkal rendelkezik, vagy csak egyszerűen szorgalmasabb, jobban akar, azt ki kell emelni, mert – tapasztalatból mondom - egy gyengébb csoportban maradva a gyerekek
mindig átlagolódnak a csoportjukhoz. Egy-egy edzésre erősebb csoportba, nagyobbak közé téve jobban fejleszthető és jobban motiválható a „reménység”. Az, hogy egy csapat tagjai egy időben, egyszerre járjanak edzésre, hogy egy, lehetőleg magas tudásszinten legyenek, és egyformán legyenek megfelelően motiváltak… – ez borzasztó nehéz.


A válogatottról

Szakmailag megtisztelő, hogy az elmúlt 17 évben, pontosabban mióta szinkronúszó válogatott van Magyarországon, azóta egy-egy rövidebb szünettől eltekintve mindig volt a nemzeti válogatottnak SYNUS-os tagja, mindig adtunk a válogatott keretbe versenyzőket. Gyakorlatilag 2000-től a különböző korosztályos és felnőtt válogatott keretében évente stabilan 4-5, legrosszabb esetben 1-2 versenyzőnk mindig volt. Ha elmondhatjuk, azaz, ha a szinkronúszás eseményeit követők előtt ismert nehéz jogi helyzetben, ha van egyáltalán  olyan most, hogy felnőtt válogatott keret (elvileg a keretet senki sem szüntette meg, igaz, hogy név szerint ki se hirdette), akkor elmondható, hogy abban 12-en készülnek a 2010 augusztusában megrendezésre kerülő budapesti EB szinkronúszó versenyszámaira. És ezen hölgyek között kettő SYNUS-os: Radványi Dóra (22) és Fazekas Eperke (18). Mind a ketten saját nevelésű versenyzőink. A 2010-es budapesti EB kapcsán érdemes felelevenítenünk, hogy már a 2006-os (szintén) budapesti EB-n az akkori 11 fős válogatott keretben három SYNUS-os volt: Radványi Dóra (csapat és szabad kombináció), Hidasi Kata (szabad kombináció), valamint Acsay Csilla (egyéni versenyszám). Csilla és Kata egyébként párosban előúszók voltak.


Radványi Dóra és Fazekas Eperke

Dóra és az Eper számára azért lesz érdekes az idei felnőtt EB, mert a csapat, illetve a szabadkombinációs kűrök mellett – reményeink szerint – valamelyikük fogja az egyéni versenyszámban hazánkat képviselni. Két teljesen más habitusú lányt kell elképzelni. Dóri egy ösztönösebb előadókészséggel megáldott lány, az Eper pedig egy alapozottabb technikai tudással rendelkezik. Dóra 12 évesen, 2000 szeptemberében kezdett úszó múlttal a háta mögött
szinkronúszni.  Erre - a sportág elmúlt években tapasztalt hihetetlen ütemű fejlődése miatt – ma már azt mondanánk, hogy szinte lehetetlen ilyen korban elkezdett sportolás (szinkronúszás) mellett az élvonalba kerülni. Másfél évre rá, 2002-ben már válogatottként ment CO.ME.N kupára Portugáliába. Eper az elmúlt 11 évben rengeteg energiát ölt bele, hogy sikeres és eredményes versenyzővé váljon. 2006-ban két hónapot töltött például Barcelonában a spanyol felnőtt és junior válogatottal edzve. Anna Tarrés (az Európabajnok és olimpiai ezüstérmes spanyol válogatott szövetségi kapitánya) és Beth Fernandez (a spanyol junior válogatott edzője) irányítása mellett együtt edzhetett például a világklasszis Gemma Menguallal. Ez a két hónap nagyon sokat jelentett neki emberileg, szakmailag és a motiváltságban is Míg itthon mindig ő volt az első, az eredményei és tehetsége alapján pivilegizált, kiemelt helyzetű versenyzőként kezeltük, ott mindent elölről kellett kezdeni. Utolsó helyre beállva, küzdeni, hogy három-négy „hellyel előrébb léphessen a csapatban betöltött mind jobb pozícióját újra és újra „kiérdemelve”. Ez az időszak jelentős személyiségfejlődést és szemléletmódváltást is eredményezett. 2009-ben egyéni versenyszámban Eper döntős lett  a junior Európa Bajnokságon.


A tökéletes szinkronúszó

Szerintem öt dolog kell a kezdetekben ahhoz, hogy valakiből egyszer majd világklasszis szinkronúszó lehessen. Az egyik, hogy a kicsi lányt lehozza az anyja/apja szinkronúszó edzésre, mert mire öntudatára ébred – azaz, hogy „én valójában szinkronúszó szeretnék lenni!” – lehet, hogy már korban késő lenne. A második, hogy legyen egy uszoda, ami megfelelő és megfizethető. Harmadik, hogy kell hozzá az olyan edző, aki magával ragadó valamint, hogy legyen jó a közösség ahol szinkronúszol. Ez még ide tartozik. Negyedik, hogy a gyerek is akarjon szinkronúszni. Mert a szülővel és a kollégákkal meggebedhetünk azért, hogy egy jó alakú, jó mozgású – urambocsá’ reménységnek tekinthető – kislány szinkronúszó legyen, ha ő nem akarja ezt a sportot űzni. Akkor megette a fene az egészet. Azért egy 6 -8 éves kislánynál a motiváló erőt nagyban tudja fokozni egy „csilli-villi”, „pinkirózsaszín” (azaz nem színhibás) kűrruha megvarratásának ígérete, arra az esetre, ha „szépen fog dolgozni!  És ötödikként persze a szerencse! Ez egy borzasztóan fontos tényező. Jó egyesületet, jó edzőt választani. Jó helyen lenni jó időben. Jó sorsolást, korrekt bírókat kapni egy-egy versenyen. Egy jó csapatba kerülni, és lehetőleg nem lebetegedni, nem lesérülni…. Sorsnak is hívhatom, nem feltétlenül szerencsének.


A nehézségekről

Rajtunk is érződik ez a gazdasági válság, annak ellenére, hogy mi sportegyesület vagyunk. Aki itt dolgozik, (akár alkalmazottként, egyetemi tanulmányok mellett hobbiból, vagy akár társadalmi munkában) nem ebből élünk, mert ebből, megélni nem lehet. Mindannyiunknak van saját, privát szférája, aminek semmi köze a szinkronúszáshoz. Ötven gyerek mellett a mi munkánk nem a megélhetési szinkronúszásról szól, hanem arról a „küldetésről”, hogy mindig
van egy gyerek akiért - mint a Kishercegnél - az ember, felelős lesz azért, akit megszelídített.A gyerekanyag tekintetében vannak jobb eresztésű évek, és persze vannak rosszabbak. Az a borzasztó, hogy az iskolai testnevelés nem, vagy nem jól működik. (Elnézést azoktól a kollégáktól, akik a szabályt erősítő kivételek közé tartozva elhivatottan és jól végzik amunkájukat.) Odajön egy gyerek az edzésünkre, másodikos általános iskolás, és még életében nem bukfencezett! De tényleg! Soha! Még az óvodába sem! Nem lehet valamilyen szárazföldi képzés előképzettség nélkül színvonalas teljesítményt nyújtani! Sem versenyzőnek, sem edzőnek.

Türelem? No, az kell hozzá! És elhivatottság! És nem lehet meglenni szülői segítség, támogatás nélkül! Végül is ugyanazt a gyereket neveljük! Amikor a saját gyerekünk nevelését másra kell bízzuk (legyen az óvónő, tanár, vagy edző), akkor azt szeretnénk, hogy testben és lélekben ugyanúgy, vagy „jobban” kapjuk őt az edzés, vagy a nap végén vissza.  És nem lehet meglenni anélkül, hogy edzőként, versenyzőként időnként ne „szüretelj”, ne szüreteld le a
munkád gyümölcsét. Edzőként nem szabad elfelejtened, hogy NEM a Te álmaidnak kell megvalósulni, hanem a tanítványénak, és sportolóként sem szabad elfelejteni, hogy az edző NEM az ellenfeled, hanem a barátod, anyád/apád, testvéred, tanárod, mentorod, A TÁRSAD!
Edzőnek és sportolónak is nagyon összetett történet, hogy jó legyél!



Elérhetőségeink:
SYNUS SC
Dr. Szőke Zsuzsanna (elnök, vezetőedző)
e-mail: dr.szoke.zsuzsanna@gmail.com
mobil: 06-30-9537197
www.synus.hu