úszás

olasz anna

Olasz Anna a férfiakat is megelőzte Lengyelországban

2014 aug 02

Olasz Anna nyerte a Lengyelországban rendezett Gdynia Úszó Maratont úgy, hogy még a férfimezőny legjobbját is megelőzte a 20.5 kilométeres versenyen.

senanszky petra

Uszonyosúszó Eb – Senánszky Petra aranyérmes

2014 aug 01

Senánszky Petra aranyérmet szerzett az olaszországi Lignanóban zajló uszonyosúszó Európa-bajnokságon, a 200 méteres gyors számban. Kosina Gergőnek a világcsúcs is kevés volt a dobogóhoz.

manyoki attila

Mányoki Attila most a Cugaru-csatorna átúszására készül

2014 júl 30

A La Manche-csatorna tavalyi sikeres átúszása után idén még nehezebb feladat teljesítésével próbálkozik meg Mányoki Attila, aki Japánba készül.

vizes vb

FINA: Magyarország a világ vizes sportjának központja lett

2014 júl 24

Magyarország kész otthont adni a juniorok nyíltvízi úszó világbajnokságának augusztusban – hangzott el azon a hétfői megbeszélésen, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök fogadta a nemzetközi úszóélet vezetőit, köztük Julio C. Maglione FINA-elnököt a Parlamentben, ahol kiemelten a 2017-es budapesti junior úszó-világbajnokság és a 2021-es magyarországi felnőtt vizes vb előkészítéséről esett szó.

vizes vb

Olimpia megrendezésére is alkalmas lesz az úszópalota

2014 júl 20

Budapesten olyan uszodaegyüttes épül a 2021-es vizes világbajnokságra, amely tökéletesen ki tudja elégíteni egy leendő nyári olimpia igényeit is – jelentette ki Kósa Lajos. A hét év múlva esedékes vb szervezőbizottságának elnöke a vasárnapi budapesti nemzetközi sajtótájékoztatón kiemelte, hogy folyik az előkészítő munka, az anyagi források biztosítottak az úszópalota létrehozására a Dagály fürdő mellett.

Sztárparádé a debreceni Ob-n

2014 júl 16

A nevezések alapján 299 versenyző részvételével rajtol szerdán a 116. úszó országos bajnokság a debreceni sportuszodában. Orendi Mihály, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) általános alelnöke a keddi sajtótájékoztatón elmondta, ‘aki az úszásban számít ma Magyarországon, mind itt lesz Debrecenben’. A versenyre 55 klub, köztük 9 külföldi egyesület sportolói jelezték részvételi szándékukat.

uszas altalanos

Ifjúsági úszó Eb – Öt magyar érem a második napon

2014 júl 12

Második érmét szerezte Holoda Péter, a hajdúszoboszlóiak versenyzője az 50 méter pillangón szerzett nyitónapi bronz után a klasszikus számban, 100 gyorson lett harmadik.

hosszu katinka02

Hosszú Katinka négy aranyat nyert a francia úszóbajnokságon

2014 júl 06

Hosszú Katinka pénteken három, szombaton egy számban győzött a franciák nyílt úszóbajnokságán, Vichyben. A Vasas világ- és Európa-bajnoknője – a viadal honlapjának beszámolója szerint – a pénteki nyitónapon három számban nyert: 200 méter gyorson (1:56.40 p), 200 méter háton (2:10.65) és 2:11.06 perces új versenycsúccsal 200 méter vegyesen, míg a zárónapon 400 méter vegyesen (4:38.69) […]

uszas altalanos

Szombathelyen már kétezer diák úszik rendszeresen

2014 júl 06

Szombathelyen kiemelten támogatják a fiatalok úszásoktatását, büszkék arra, hogy a helyi klub igazolt versenyzőinek száma folyamatosan növekszik, illetve, hogy a mindennapos testnevelés keretében kétezer diák úszik rendszeresen. A Jövő Bajnokai elnevezésű országos utánpótlás-program újabb felmérője után tartott szombati sajtótájékoztatón Puskás Tivadar, a város polgármestere azt is elárulta, a Savariából származó Szent Márton születésének 1700. évfordulója […]

balatonatuszas

Egy héttel elhalasztják a 32. Balaton-átúszást

2014 júl 04

Az időjárás előreláthatólag nem kedvez a tóátúszásnak, ezért a szervezők egy héttel elhalasztják a szombatra tervezett, 32. Balaton-átúszást a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5200 méteres távon. A rendezők csütörtöki tájékoztatása szerint azért döntöttek a halasztás mellett, mert az időjárási előrejelzések szerint szombaton élénk délkeleti szél és legfeljebb 22 fokos vízhőmérséklet várható, ráadásul a zápor, zivatar […]